A legkevésbé használhatatlan figurára szavazok

DSC 2599
2019.06.20. 17:00 Módosítva: 2019.06.20. 20:22
Már urnanyitás előtt rengetegen álltak sorban az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás első napján Budapesten, és az izzasztó meleg ellenére még később is folyamatosan érkeztek a szavazók. Van, akit Kálmán Olga őszintesége győzött meg, más Karácsony tapasztalatát dicséri. Kerpel-Fronius nevét sokan még nem hallották, de a Momentum szavazói pártszimpátiájuk miatt mégis az ő nevéhez húzzák be az ikszet. Megnéztük az előválasztás első napját.

Csütörtök reggel indult az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztás Budapesten, a szavazást lebonyolító aHang internetes felülete mellett 15 forgalmas csomópontnál személyesen is le lehet adni a voksokat. Több helyszínen már a tíz órás kezdés előtt nagy volt a sor, a Nyugati téren például legalább harminc ember várta az urnanyitást a szervező önkéntesek beszámolója szerint.

Délelőtt többségében nyugdíjas korú emberekkel találkoztunk az egyes szavazópontoknál, akik gyakran húsz percet is végigálltak a hőségben, mire sorra kerültek a sátraknál. A voksolókat egyébként még az utolsó pillanatban is igyekeznek meggyőzni a pártok, a Nyugati téren az MSZP–P, a DK és a Momentum is felállította saját kis standját, amelyeknél 2-3 önkéntes próbálta rábeszélni az érdeklődőt a saját jelöltjükre. A Lehel téren csak a DK volt, a Flórián téren éppen az MSZP–P készülődött kirakni az állványát.

Horváth László a feleségével érkezett a Flórián térre, és bár közel laknak, egy kicsit megpihent utána egy műanyag széken. Azt meséli, tősgyökeres óbudai lakos, 1944 óta él a harmadik kerületben.

Változások kellenek, nem csak ígérgetések

– mondja, és azt is elárulja, hogy feleségével együtt Kálmán Olgára szavaztak az előválasztáson, mert a korábbi televíziós műsorvezető meggyőzte őket nyíltságával, őszinteségével, és őt jól ismerik a tévéből. 

Más viszont úgy véli, Kálmán Olgának nincs tapasztalata a városvezetéshez.

Karácsony Gergely már felmutatott valamit a kerületében

– jelenti ki Anna a Flórián téri sorban. Borbála szintén Karácsonyt támogatja régi MSZP-szimpatizánsként, mert számára Zugló polgármestere a legszimpatikusabb emberileg. A DK jelöltjére már csak a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc miatt se szavazna, aki

szerinte egyenesen taszító.

Azt mondja, bár ráérne később is szavazni, épp a Nyugati téri bankban járt, és „semmibe se kerül plusz negyedórát végigállni itt”. Révai Péter szintén az MSZP–Párbeszéd jelöltjére adta le a voksát, mert Karácsonyt „rendes, megbízható, becsületes embernek” tartja, míg Kálmán Olga szerinte „túl ripacs és rámenős”. 

Kemény Ádám és felesége, Friss Judit a nagy sor ellenére szintén úgy gondolták, hogy már első nap eljönnek szavazni, a hétvégén elutaznak, és semmiképp se szeretnék kihagyni az előválasztást.

Karácsony a legkevésbé használhatatlan figura

– mondja Kemény, felesége pedig hozzáteszi, a DK „nagyon rondán viselkedett”, amikor felrúgták a korábbi megállapodást, és elindították a korábbi műsorvezetőt.

Kálmán Olga erkölcsileg vállalhatatlan

– jelenti ki. A korábbi előválasztáson egyébként mindketten Horváth Csabára szavaztak, mert alapból őt tartanák a legalkalmasabb jelöltnek, míg a Momentum azért nem került szóba, mert nem ismerik jelöltjüket, Kerpel-Fronius Gábort.

Nincsenek ezzel egyedül, nagyon sok olyan szavazóval beszéltünk a sorban állás közben, akik még a nevét se tudták megmondani a Momentum főpolgármester-jelöltjének. Juli pártszimpátiája miatt a Momentumra szavazott, de azt beismerte, hogy lényegében semmit nem tud Kerpel-Froniusról, csak a Facebook-videóit látta az elmúlt hetekben. „Az EP-választás után kiderült, van értelme rájuk szavazni, ezért most is őket támogatom” mondja. 

Krisztián az utolsó pillanatig hezitált, kire szavazzon, a sor végén még nem tudta megmondani, hova fogja behúzni az ikszet.

A Sétáló Budapest program tetszett a legjobban, csak az azt meghirdető Puzsér személyével van gond.

Azt a jelöltet szeretném választani, aki a legtöbb elemet felvállalja Puzsér programjából.” Szerinte nagyon fontos lenne az ellenzék győzelme a fővárosban, mert lelki tartalékot adna, hogy megtörhető a Fidesz uralma. 

„A legtöbben a pártszimpátia miatt jönnek ide, de sokan azt kérdezik, mit lehet itt aláírni, vagy hol érhető el a párt programja” – mondják a Momentum önkéntesei.  

Technikailag egyébként úgy néz ki a dolog, hogy már a sorban állás közben ki lehet tölteni a nyilatkozatot a szavazáshoz szükséges adatokkal, amit aztán a szavazósátorban rögtön számítógépen ellenőriznek a szervezők, utána megkapják a szavazólapot, behúzzák az ikszet és ennyi. Értelemszerűen csak budapesti lakcímkártyával, és csak egyszer lehet szavazni.

Az előválasztás június 26-ig tart, további részleteket ebben a cikkben olvashatnak.

(Borítókép: Főpolgármester-jelölti előválasztáson személyesen szavazók a Nyugati téren 2019. június 20-án. Fotó: Bődey János / Index)