Rogán már újabb nemzeti konzultációt tervez

2019.06.20. 13:12

A kormány szeretné a nemzeti konzultációkat folytatni, és jövőre is indít olyat, amely a következő költségvetés megalapozását készíti elő, mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője az Országgyűlés igazságügyi bizottságának csütörtöki ülésén.

A miniszter azt mondta, hogy a 2020-as költségvetés is az emberek véleményét figyelembe vevő családvédelmi akcióterven alapszik.

Rogán szerint a családok támogatására már most ezermilliárd forinttal többet fordítanak a költségvetésben, mint 2010-ben, az utolsó Gyurcsány-kormány idején benyújtott büdzsében tették. Ezt az összeget 2020-ra, a családvédelmi akcióterv elfogadásával további több mint 200 milliárd forinttal emelik meg.

A magyar gazdaság megfelelő ütemben bővül, ám a romló nemzetközi környezet miatt a növekedés fenntartására kell összpontosítani, mondta Rogán egy bizottsággal arrébb, az Országgyűlés gazdasági bizottságának csütörtöki ülésén.

Éves meghallgatásán Rogán Antal a nemzetközi hatások közül kiemelte az európai gazdaság lassulását, amely szerinte a hibás brüsszeli döntések következménye. A növekedést ösztönző kormányzati döntések közül elsőként a turizmus támogatásának jelentőségét hangsúlyozta. Az ösztönző intézkedéseket azzal indokolta, hogy az ágazat teljesítménye kétszer olyan gyorsan bővül, mint a magyar gazdaság egésze, a GDP-n belül 11 százalékot ért el tavaly a turizmus. Összesítése szerint turisztikai célpontok fejlesztésére, valamint szálláshelyek építésére és korszerűsítésére 2030-ig közel 900 milliárd forint juthat.

A Parlamentben a Hvg.hu megkérdezte Rogánt, hogy mit szól ahhoz, hogy a felesége vállalkozásai rengeteg állami támogatást kapnak, mire azt mondta, hogy a felesége cége semmilyen állami megbízást és szerződést nem kap, abban pedig, hogy az állam ingyenes sportrendezvényeket támogat – mindig is támogatott – nincs semmi különös, írja a lap.

Rogán megjegyezte, hogy 

míg a feleségem a gyerekeinket nevelte, az volt a problémájuk, hogy a gyerekeket neveli, és nem csinál semmit, most meg, hogy vállalkozik, és sikeres e téren, ez a probléma. Döntsék el. Ha van sapka az a baj, ha nincs sapka, az.