Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Másodállásban betörőként dolgozott a budapesti taxis

2019.06.23. 09:04

Lezárta a rendőrség a nyomozást a 30 éves budapesti Ny. Károly ellen, aki tavaly november vége és idén január 2.-a között több budapesti lakásba is betört, adta hírül a Police.hu.

A taxisként dolgozó férfi először a VII. kerületben, egy Vörösmarty utcai lakásba tört be és onnan laptopot, karórákat, pénzt és több számítástechnikai eszközt ellopott. Majd január 2-án egy Csengery utcai társasház két lakásába is betört, az egyik lakásból számítástechnikai eszközöket és karórákat lopott, míg a másik lakásnál a tulajdonos megzavarta őt, ezért elmenekült a helyszínről.

Károly azonban nem adta fel, még ugyanaznap egy Eötvös utcai lakóház több lakásába is megpróbált bejutni, de a lakók észrevették és hívták a rendőrséget. Mivel a betörő a saját taxijával menekült el a helyszínről, az autó rendszáma alapján találták meg két héttel később.

A rendőrség a férfi ellen két rendbeli lopás és egy rendbeli lopás kísérlete miatt indított eljárást, ügyéről az ügyészség fog dönteni.