Csaknem 70 ezren szavaztak a fővárosi előválasztáson

DSC 2476
2019.06.26. 12:40

Délben zártak a szavazókörök, de aki akkor még sorban állt, részt tudott venni az első fővárosi előválasztás második fordulóján. Csaknem 70 ezer budapesti választópolgár meg is tette ezt, hiszen az aHang által közölt részvételi adatok alapján meghaladta a 68 ezret a voksoláson részt vevők száma.

A már véglegesnek tekinthető részvételi adatok szerint 68 363 budapesti szavazópolgár voksolt.

Mivel az előzetes megállapodás értelmében 50 ezer szavazó részvétele felett az előválasztás érvényes, a győztes jelölt ellen a résztvevő, illetve a résztvevőket támogató pártok nem indítanak mást. Magyarán a győztes lesz ősszel Tarlós István főpolgármester több ellenzéki párt által támogatott kihívója.

Az utolsó nap igencsak erősre sikerült, hiszen ugyan szerdán már csak reggel 8 és dél között lehetett szavazni, ebben a néhány órában több mint 5585-an voksoltak. Az utolsó előtti nap volt a rekorder, akkor pedig 13 854-en adták le a szavazatukat. 

Eredményhirdetés este 6 óra körül várható, a szavazatok összeszámolása ugyanis még csak most kezdődik. Méghozzá a Magyar Vegyipari, Energiaipari és Rokon Szakmákban Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének székházában, a Civil Választási Bizottság delegáltjaival, a pártok és különböző civil szervezetek felügyelete mellett. A számlálással várhatóan este 6 órára végeznek, még akkor is, ha olyan szoros lesz az eredmény, hogy újra kell számlálni a szavazatokat.

Márpedig információink szerint igencsak nagy a verseny, a három jelölt közül ugyanis ketten, Karácsony Gergely és Kálmán Olga fej fej mellett halad. A Momentum jelöltje, Kerpel-Fronius Gábor forrásaink szerint 10 százalék körüli eredménnyel némileg leszakadt két versenytársától. A pártok előválasztási delegáltjaitól érkezett becslések és elsősorban a 15 szavazókörből – szavazósátorból – származó részvételi adatok alapján az MSZP–Párbeszéd–Szolidaritás jelöltje, Karácsony Gergely és a DK által támogatott Kálmán Olga versenye nem lefutott.

Magyar György ügyvéd, a Civil Választási Bizottság elnöke az urnazárást követően az Indexnek azt mondta: minden rendben zajlott, komolyabb panasz nem érkezett, ami pedig volt, azt kivizsgálták, de nem találtak az eredményt befolyásoló súlyú szabálysértést. Az utolsó napokban azonban – éppen a verseny kiéleződése miatt – a DK és az MSZP–Párbeszéd némi vitába keveredett, Gyurcsány Ferencék visszaélésekről kaptak információkat, de Magyar György szerint ez hamar tisztázódott, csalásról pedig nem lehet beszélni.

Magyar azt is elmondta, nem bánta meg, hogy elvállalta a felkérést, kifejezetten büszke arra, hogy a civilek ilyen erős szervezéssel, koordinációval jól kézben tudták tartani az előválasztást, és kordában a pártokat. Örül a pártok és a civil szervezetek kooperációs hajlandóságának is, sőt úgy látja, ennek az előválasztási mechanizmusnak országosan is mintaadónak kellene lennie, a tét ugyanis nagy.

Mindezt jól mutatja az is, hogy miközben korábban bagatellizálta az előválasztás jelentőségét, most az Atv.hu megkérdezte a regnáló főpolgármestert, kit választana Karácsony Gergely, Kerpel-Fronius Gábor és Kálmán Olga közül.

Hogy ne mondhassák, hogy csak utólag mondom, ha nekem kellene ellenfelet választanom, valószínűleg Karácsonyt választanám a három közül

– válaszolta Tarlós István.

Az előválasztás június 20-án kezdődött, a választókorú budapesti állampolgárok a főváros főbb csomópontjain felállított standokon, összesen 15 helyszínen, továbbá – ha előzetesen regisztráltak – online adhatták le voksukat. Az előválasztás menetéről és körülményeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben, a három indulóval készített interjúinkat pedig itt, itt és itt lehet elérni.

(Borítókép: Bődey János / Index)