Elérhetetlenné vált az egyik legnagyobb magyar őssejtbank

5K8A6658
2019.06.27. 17:56 Módosítva: 2019.06.27. 19:38

A központi számuk ki van kapcsolva, de az értékesítőik telefonszámai sem működnek már az egyik legnagyobb magyar őssejtbanknak, a CryoSave nevű cégnek, így a klienseik sem érik el a céget. Még a Facebook-oldaluk is eltűnt.

A társaság azt vállalta, hogy megőrzi ügyfelei köldökzsinórvér és köldökzsinór-szövetét 385 ezer és 595 ezer forintért - attól függően, hogy alap-vagy kombinált szolgáltatást vesznek-e igénybe. Sokan havi díjat fizetnek a szolgáltatásért, az 18-52 ezer forint között van.

Egyik olvasónk jelezte: neki mindkét gyereke a Cryo-Save-nél vetetett le mintát. Nemrég egy közeli rokonuk kötött a céggel szerződést, de amikor a minta elvitele miatt hívták őket, már elérhetetlenek volt. Jártak a cég telephelyén, ott sem volt senki, az üzletkötők is elérhetetlenek, noha a cég weblapja zavartalanul működik tovább. 

A Cryo-Save ügyfelekkel kötött - meglehetősen pongyolának tűnő, angolról magyarra fordított - szerződésében nem találtunk arra vonatkozóan információt, hogy mi a kötelezettsége a cégnek abban az esetben, ha az ügyfelek hozzá akarnak férni a leadott mintájukhoz.

A szerződés mindössze azt írja elő kötelezettségnek a cég felé, hogy miután a minta a céghez került, biztosítsa annak feldolgozását és a "hosszú távú krioprezervációra való alkalmasságának vizsgálatát" egy egyébként nem részletezett "Minőségi Követelmények" szerint. Arra sincs semmilyen információ a szerződésben, hogy a leadott mintákat hol és hogyan tárolják. Mindössze azt írják, hogy a "Minta feldolgozása, bevizsgálása és krioprezerválása után a Termék (sic!) a vonatkozó európai uniós jogi előírások szerint kerül tárolásra".

A Cryo-Save a három legnagyobb magyar őssejtbank egyike.  

A céginformációs rendszer szerint a kilenc főt alkalmazó Cryo-Save-et 2013-ban alapították, jelenleg egy holland kft. a 100 százalékos tulajdonosa. A 2017-es árbevétele több mint 140 millió forint volt, nyoma sincs annak, hogy a cég csődbe ment volna vagy adótartozása lenne. Az viszont felettébb érdekes, hogy a fő tevékenysége reklámügynökségi tevékenység. Csak 2018-ig már közel egymilliárd forint volt az árbevétele. 

A Cryo-Save weboldalán egy svájci cég elérhetőségei is fel vannak tüntetve. A svájci cégnél felvették a telefont. Elismerték, hogy több kliens is panaszkodik amiatt, mert a magyar cég elérhetetlen, de a vonal másik végén azzal nyugtattak minket, hogy a minták megvannak. De arra a kérdésre, hogy ha igen, hol tárolják őket és miért nem elérhető a magyar cég, nem kaptunk megnyugtató választ. A svájci cégnél ugyanakkor napokkal ezelőtt ígéretet kaptunk arra, hogy a kinti cégvezető visszahív minket - amint ezt megtörténik, frissítjük a cikkünket. 

Cikkünk megjelenése után egy olvasónk, aki szintén a Cryo-Save ügyele, jelezte, hogy ők szerdán - tehát az Index válasz nélkül hagyott érdeklődése után - levelet kaptak a Cryótól. Ebben többek között az áll, 

"A CryoSave-nél mindig örömmel állunk rendelkezésére és szeretettel üdvözöljük ügyfeleink körében a jövőben is", valamint hogy "gyermekének őssejtjeit a Belgiumban és Genfben található laboratóriumainkban a legszigorúbb előírásoknak és magas színvonalú szabványoknak megfelelően dolgozzuk fel."

A cég arról is tájékoztatta ügyfeleit, hogy a közelmúltban megállapodást kötött a Közegészségügyi Hatóságok által is hivatalosan elismert, varsói PBKM nevű vállalattal, amely laboratóriumot üzemeltet és hosszú távú tárolási szolgáltatást kínál. Közölték azt is, hogy ettől még a gyermek őssejtjeinek tárolása a Cryo ellenőrzése és felügyelete alatt marad, továbbra is ők a belépési pont.

Korábban a Qubitnek Uher Ferenc őssejtbiológus beszélt arról, milyen kicsi az esélye annak, hogy valakit a saját köldökzsinórvérével lehessen kezelni. "Egymillióból nagyjából egyetlen olyan ember lehet, akinél nincs ellenjavallata a saját köldökzsinórvér-őssejtek használatának" – mondta Uher. Abban a cikkben írták azt is, hogy Magyarországon összesen öt intézmény kínál köldökzsinórvér-tárolást.