48 családnál kapcsolták ki a vizet a kánikulában a nyíregyházi cigánytelepen

2019.06.27. 20:29 Módosítva: 2019.06.28. 10:11

A hőségriadó idején, a kánikulában kapcsolta ki 48 családnál a vizet a Nyírségvíz Zrt. - mondta az Indexnek Glonczi László, a Hátrányos Helyzetű Családok Országos Egyesületének elnöke. 

A vízszolgáltatás leállítását a felhalmozódott közüzemi tartozások miatt rendelte el a vízmű csütörtök délelőtt a Huszár lakótelepen, ahol roma családok laknak." Sok helyen 3-4 gyerek is van, de van itt egy végstádiumban lévő daganatos beteg is" - mondta Glonczi. A jogvédő szervezet elnöke nem a tartozásokat vitatja, szerinte azonban más megoldást is választhatott volna a szolgáltató.

A környéken csak 2 közkút van. A szabályozás azt mondja, ha valahol közüzemi tartozás miatt kikapcsolják a vizet, és az érintett lakók 150 méteren belül nem érnek el közkutat, ebben az esetben lajtoskocsival vagy más módon kell biztosítani számukra vizet. Most vannak olyan családok a telepen, akiknek 200-300 métert kell gyalogolniuk a kutakhoz, lajtoskocsik pedig nincsenek, mondta  Glonczi László.

Volt olyan család, amely arról kapott értesítést, hogy csak korlátozni fogják a vízhasználatot, de náluk is teljesen megszűnt a szolgáltatás. Amelyik családnak csak pár ezer forintos tartozása volt,  hiába fizette be az összeget, ezután 48 óra múlva kapcsolják csak vissza náluk a vizet. 

Glonczi szerint  a felhalmozódott közüzemi tartozások miatt ők már 3 éve javasolták, hogy feltölthetős vízórákat szereljenek fel a telepen. Ebben az esetben ha a család 4 ezer forinttal tölti fel a vízórát, akkor abból le tudják vonni a 2 ezer forintos tartozást, és a másik 2 ezer forintért pedig vízhez juthatnának.

Próbáltuk elérni az ügyben csütörtök este 8-kor a Nyírségvíz Zrt. ügyfélszolgálatát, de ott telefonon nem volt elérhető senki. Keressük az ügyben a nyíregyházi polgármestert is.   

Frissítés:

A Nyírségvíz Zrt. a cikk megjelenése után másnap reggel válaszolt. A vezérigazgató azt írta: 40 családnál kapcsolták ki a vizet, összesen 13 millió forint díjtartozás miatt. Mindenkit egy hónappal korábban értesítettek, és lehetőséget adtak a tartozás rendezésére vagy részletfizetésre. A Nyírségvíz szerint csak ott kapcsolták ki a vizet, ahonnan 150 méteren belül elérhető közkút.  A válasz részletesen itt olvasható