Ivett, Frida
6 °C
16 °C

Az ORFK szerint Gy. Tamás megbízásából ölhették meg Fenyő Jánost

2019.06.28. 14:50 Módosítva: 2019.06.28. 14:50

A rendőrség lezárta a Fenyő-gyilkosság ügyének 22 évig tartó vizsgálatát. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amelyet Jozef R. hajtott végre - közölte a rendőrség.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda június 27-én megküldte a Fővárosi Főügyészségnek a Fenyő János sérelmére elkövetett emberölés felbujtóira vonatkozó nyomozás iratait.

A Budapest, II. kerület Margit utca 4. szám előtt kocsijával forgalmi okok miatt várakozó Fenyő Jánost 1998. február 11-én 17 óra 50 perc körül géppisztolyból leadott több lövéssel megölték.

Az ismeretlen tettes ellen folyó nyomozás 2010-ben vett fordulatot, amikor sikerült az elkövető által hátrahagyott ruházatból nyert DNS alapján Jozef R. szlovák állampolgárt azonosítani, majd a Magyarország által kiadott nemzetközi elfogatóparancs alapján elfogni. A férfit a Fenyő-gyilkosság, illetve az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjeként életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélte a bíróság. A Fenyő-gyilkosság háttere – így a felbujtó személye – ekkor még ismeretlen maradt.

A nyomozás 2017-ben új bizonyítékok alapján vett újabb irányt, azonosították a bűncselekmény többi elkövetőjét. A megalapozott gyanú szerint Gy. Tamás megbízásából P. Tamás szervezte meg, illetve adott utasítást Fenyő János megölésére, amit Jozef R. hajtott végre.

Az új bizonyítékok hangfelvételek voltak, amelyeket P. Tamás élettársa adott át egy férfinak, aki a társaival megzsarolta Gy. Tamást. Az olajos alvilág által jól ismert zsarolók pénzt akartak Gy.-től, a rendőrség végül egy teherautónyi felvételt foglalt le a zsarolás nyomán. 

A hangfelvételekről, és azok tartalmáról több cikkben is beszámoltunk. Ezek szerint P. Tamás rendőrrel, ügyésszel vagy politikussal akart összejönni 2003 környékén, ebben kérte Gy. Tamás segítségét. P. már ekkor, a bujkálása utáni első beszélgetésben utalt arra, hogy korábban ő is a segítségére volt, beszélt egy "közös titokról", amire Gy. akkor reagált neki, hogy az abszurdum.

A 2017-ben újraindított nyomozás során a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kutatásokat és lefoglalásokat hajtott végre Magyarország és Németország területén, több szakértői véleményt szerzett be, 75 személyt hallgatott ki tanúként.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után megkerestük Zamecsnik Pétert, Gy. Tamás ügyvédjét, aki az alábbi reakciót adta kérdésünkre. 

"A gyanúsítás 2018. áprilisa óta ugyanaz, abban szemernyi változás nem történt, az a lényege, amit akkor közöltek, hogy a gyanusítás szerint Gy. úr felbujtotta P.-t meg R.-t, hogy Fenyő Jánost öljék meg. Ez egy jottányit sem változott, annyi változás történt, hogy közben eltelt több mint egy év. A nyomozóhatóság nyomozott, kihallgatták a tanukat, akiket már korábban is kihallgattak, mert új tanú nincsen. És tegnap előtt értesítettek minket, hogy befejezték a nyomozást, és az iratokat megküldik a fővárosi főügyészségnek. Ez az eljárási rend, ebben semmi különleges nincsen.

Csak az ügyészség van abban az eljárásjogi helyzetben, hogy a nyomozásról véleményt mondjon. Innentől nyilvánvalóan az ügyészség térfelén pattog a labda. Többféle dolgot tehetnek, egy: vádat emelnek, kettő: megszüntetik az eljárást, három: esetleg további eljárási cselekményeket írnak elő a nyomozóhatóság számára".