Veszélyes Volán-busz indult ma Pestről Bajára

2019.06.28. 14:50
A törött ablakkal közlekedő buszt azóta kivonták a forgalomból és vizsgálat indult.

A ma reggel 10. 05 perckor Budapestről Bajára induló járaton ki volt törve az ajtó üvege – jelezte egy olvasónk, aki fotót is küldött az esetről. Mint a képen is látható, valóban nem tűnt túl meggyőzőnek az a megoldás,  ahogy az ajtót „bedeszkázták”, és az utasokat megkérték, hogy ne utazzanak az ajtó vonalán túl, így viszont – mivel elegendő ülőhely nem volt – akadt, aki állni kényszerült, ami szintén nem túl biztonságos.

busz
Fotó: Olvasónk / Index

Az eset kapcsán megkerestük a DAKK Zrt. képviselőjét, aki elmondta, hogy

a kérdéses autóbuszt kiállítottuk a forgalomból, az utasokért pedig mentesítő járatot küldtünk. Az ügy tisztázása és a szükséges felelősségre vonás érdekében soron kívüli vizsgálatot indítottunk. A történtek miatt utasaink szíves elnézését kérjük!