Gyöngyi
9 °C
25 °C
Index - In English In English Eng

Vihar: 2 ezer tetőt bontott meg a szél, 24 ezer háztartásban nincs áram

2019.06.28. 09:40

Közel kétezer épület, családi házak és közintézmények tetőszerkezete sérült meg a csütörtöki viharban Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a leszakadt villanyvezetékek miatt csaknem harmincezer fogyasztónál nincs áramszolgáltatás - közölte honlapján a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság péntek reggel.

A legnagyobb kárt Kisvárda és Nyírmada térségében okozta a vihar, amely nyolcvan települést érintett, ezekről a helyszínekről már több mint ezerháromszáz segélyhívás érkezett a tűzoltókhoz.

A hivatásos, önkormányzati és önkéntes tűzoltók folyamatosan dolgoznak a károk felszámolásán, munkájukat más megyékből érkezett egységek is segítik.

Frissítés 10-30-kor: A korábbi 30 ezres számot frissítette az E.ON, mint írják, folyamatosan dolgoznak a károk elhárításán, már csak 24 ezer fogyasztónál nincs áram. Hatvan településen, illetve egyes településrészeken továbbra sincs áram Tiszakanyáron például kilenc, Jármiban pedig öt kisfeszültségű oszlopot tört ketté, vagy döntött a földre az orkánerejű szél, a helyreállítást a vonalszakaszokon jelentkező többszörös hibák is nehezítik. Megyeszerte közel ötven villanyoszlopot rongált meg a vihar. A vihar a nagyfeszültségű elektromos hálózatban is károkat okozott, az MTI információi szerint Kisvárda és Ajak környékén nagyfeszültségű távvezetékeket szakított le és ezek vas tartóoszlopait rongálta meg a szél.

A csütörtöki viharról itt írtunk összefoglaló cikket:

Két vonalon továbbra sem közlekednek a vonatok

A csütörtöki vihar miatt nem járnak a vonatok Abaújszántó és Hidasnémeti között, ezen a szakaszon pótlóbuszok közlekednek. A helyreállítás hosszabb időt vesz igénybe itt, mivel a lezúduló eső mintegy hat méteren mosta el a vasúti pályát - írja a Mávinform.

Nincs vonatközlekedés Vásárosnamény és Nyírmada között sem, ezen a szakaszon is pótlótbuszok közlekednek.

Az ország észak-keleti részén a viharkárok jelentős részét felszámolták, a sínekre dőlt fákat eltávolították, a felsővezetéket megjavították, a vonatok javarészt menetrendszerűen közlekednek.

Frissítés 14 órakor: A Mávinform tájékoztatása szerint újra járnak a vonatok Vásárosnamény és Nyírmada között. Az abaújszántói vonalról egyelőre nincs friss hír.

A mátészalkai vihar tönkretett egy kutyamenhelyet

Hatalmas vihar sodort végig Mátészalkán is, ahol a helyi menhely 200 kutyája is veszélybe került. A károk sérülésekkel, áldozattal is jártak. A hatalmas szél felkapta az egyik 15 méteres kenelsort és átdobta a 2 méteres kerítésen, a szomszéd telekre. A másikat a menhely végébe sodorta. 40 kutya szabadult ki, akiket össze kellett gyűjteni és ideiglenes megoldásként jelenleg 1-2 napra tudtak fogadni más menhelyek. A víz ellátás szünetel és áram nincs a menhelyen, aminek üzemeltetői a Facebookon kértek segítséget.

Szerencsére a vihar elvonult, péntektől hűvösebb, de barátságosabb időre számíthatunk, majd vasárnaptól újra emelkedik a hőmérséklet, viszont kedden újabb hidegfront érkezik.