Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

Nagyon le tudja rombolni a hitet, amikor kiröhögnek

DSC 2961
2019.07.01. 10:08
Besence egy apró zsákfalu Baranya megyében. Egy kis ormánsági település, közel száz lakossal, aminek több mint fele roma. Munkalehetőség nincs, az összeülős pletykázásokon kívül szórakozás is alig. A faluról valószínűleg sosem hallottunk volna, ha tíz évvel ezelőtt nem épül meg az a bizonyos teniszpálya. Ezzel aztán egy ideig országos hírük lett, a teniszező falusi romáknak sokan csodájára jártak, dokumentumfilm is készült róluk. Az elmúlt évtizedben az érdeklődés alábbhagyott, a salakpályán alig fordul meg valaki, Besence élete pedig újra abban a mederben folyik, amiből a hírnév annak idején öt percre kiemelte.

„Aki itt nőtt fel, annak vannak hozzá kötődései, de ha egy idegen bejön, azt gondolhatja: mi ez, Csernobil? Kábé olyan, nem?” – teszi fel a költői kérdést egy besencei férfi. Egy családi ház előtt beszélgetünk, a Fő út közepén. Úgy is mondhatnánk, a falu közepén, a Baranya megyei Besence ugyanis egyetlen utcából áll: nincsenek elágazások, keskeny mellékutcák, nincs főtér, de még egy kanyar sem. Végigmész az autópályán, el Pécs mellett, és amikor Magyarmecskéhez érsz, ahol a falutáblát biztosan menyecskének olvasod, ha még sosem hallottál róla korábban, akkor kanyarodsz el balra. Mész-mész, amíg egy táblán azt nem látod, ha arra a göröngyös útra térsz, annak végén Besencére juthatsz.

És ha már előre ítélkeznél azon a bizonyos hepehupás úton, és Csernobilt várnád, akkor majd jól meglepődsz, amint a fővárosból indulva közel háromórányi autózás után beérsz a faluba. Módosabb házak bukkannak fel pár méterenként az ezerkilencszázhúszas évekből, amik egy elmúlt, tehetősebb korszakot idéznek meg, igaz, ma már messze nem eredeti pompájukban. Nincsenek összetákolt kalyibák, kiszáradt pázsit, sem szemét az út szélén. Június végéhez közeledve járunk a faluban egy hétköznapon, ráadásul dél környékén, hatalmas a hőség, mégis több embert látunk mászkálni azon az egyetlen utcácskán. Egy idős néni egy fa alatt hűsöl a kerítés tövében, egy férfi a járdán sétálva vödröt cipel a kezében, más biciklivel tart a falu elejéről a végébe.

Besencén nincs óvoda, iskola vagy játszótér, nincs polgármesteri hivatal, nincs tanár, orvos havonta egyszer jön ki a lakosokhoz. Bár a falu közepén áll egy református templom, azt nem használják, nincs tiszteletes, de református hívőből is csak egy-kettő, a lakosság kilencven százalékban katolikus, saját templomuk viszont nincs. A boltba a kocsmán át vezet az út, de azok is csak napi négy órát vannak nyitva: délelőtt kettőt, délután kettőt. Ha a nyitvatartási időn kívül kell valami, akkor azt a mozgóárusoktól lehet beszerezni, akik hangos zenével autóznak be, majd az út végén megfordulva ki a faluból. A legközelebbi nagyvárosba, Pécsre kétórás buszúttal lehet beérni, a falu egyetlen buszmegállóját a templom oldalában állították fel. Ha viszont valaki haza is akar érni, sietnie kell, az utolsó járat este fél hatkor indul Besence irányába. Nem jobb a helyzet a szomszédos településeken sem, „a térség tehát gyakorlatilag halálra van ítélve”, mondja a polgármester, Ignácz József.

Tenisszel az apátia ellen

Besence mindentől és mindenkitől elzárt, beszűkült életéből a polgármester uniós és hazai pályázatokkal próbál kiutat találni. Ignácz 2006 óta független polgármesterként vezeti a települést, korábban az Országos Foglalkoztatási Közalapítványnál foglalkozott uniós projektekkel, és a pályázó szervezeteknek nyújtottak különféle segítséget. Egy barcelonai tanulmányi úton látta azt, hogy egy projekt keretében a fogyatékossággal élőknek munkát adnak, így üzemeltetnek például mosodát, varrodát, autómosót, kertészetet és teniszpályát. Azt gondolta, „valami hasonlót Besencén is meg tudnánk csinálni. Ráadásul itt egészséges emberekkel és nem fogyatékossággal élőkkel kellene ezt csinálni, tehát azt gondoltam, erre képesek.”

Már rögtön az első ciklusában pályáztak is mindenre, tervezték a falu jövőjét, ehhez gazdasági programot is készítettek. Ebben szerepelt – barcelonai mintára – egy kertészet, inkubátorház és teniszpálya kialakítása Besencén. Végül a teniszpályát kerítésestül, hálóstul, salakozással és csíkozással együtt egy hazai támogatással tudták megvalósítani, összesen ötmillió forintból. „Se ütő, se labda, se játékos, mégis teniszpályát építenek egy baranyai zsákfaluban”, számolt be az eseményről az egyik kereskedelmi tévé, a falusiak pedig úgy érezték, kifigurázták és kigúnyolták őket.

„A kérdés valahol tényleg érdekes, hogy egy kilencvenszázalékos munkanélküliségi rátával rendelkező településen mi a csudának kell teniszpályát építeni? De a feltételezés is felháborító, mert én meg azt mondom, minek ne? Ilyen alapon azt lehetne mondani, hogy azok, akik zárványokban élnek, maximum kaszáljanak, ők is ne gondolkodjanak abban, hogy iskolába menjenek, hát őneki majd kőművesnek kell menni.

Akkor másfél-kétmillió ember röhögött rajtunk. A tenisz a képzetben a gazdagok sportja, a fehérgalléros, fehér ruhás sport. De mi miért ne tudnánk teniszezni? Rendkívül nagy munka egy kistelepülésen, egy ilyen közegben elhitetni az emberekkel azt, hogy bármire képesek lehetnek. A hitet viszont nagyon le tudja rombolni az, amikor kiröhögnek

– mondja a polgármester. 

A dolgot mégsem hagyták annyiban: edzőt hívtak, a hetvenes évek román teniszválogatottjának akkor már nyugdíjas edzőjét, Huszár Károlyt, aki nyárra leköltözött Besencére, hogy négy csoportban oktatni tudja a kicsiket, fiatal felnőtteket, férfiakat és nőket. Ezzel pedig megalapították a Besencei Tenisz Klubot, aminek történetét a dokumentumfilmes Kovács Kristóf három éven át követte. Ezzel pedig országos hírük lett.

„Szép időszak volt, nagyon szerettük” – mondja a kezdeti időkről a polgármester. Volt edző, volt kezdeti lelkesedés, a falu népének végre volt mit csinálnia. A helyiek hozzáállása viszont megoszlik a teniszpályáról. Több embert megkérdeztünk, a legtöbben persze csak egyszer-kétszer próbálták ki az adogatást. Aztán amikor a kezdeti lelkesedés és örömködés elmúlt, úgy maradtak el szép lassan az emberek is a pályáról.

A most tizenhat éves Robi iskola mellett alkalmi munkákat is vállal. Ő azt mondja, amikor a pálya beindult, elég sokat járt ki teniszezni, szinte mindennap. Persze akkor még majdnem egy tízessel fiatalabb volt, ma már más érdekli a tinédzsereket. Robi erre megcáfol, amikor azt mondja „biztos lemennénk, amikor unatkozunk, de az utóbbi időben nincs, ki gondozza a pályát”. Ugyanezt mondja néhány haverja is. A felnőttek szerint nemcsak ez a gond, hanem hogy a gyerekek „eltunyultak, ellustultak”, fontosabb a telefon meg az internet, mint az, hogy kijárjanak.

Ahogy Besencén semmit sem nehéz megtalálni, úgy a pályát sem: ott van a falu végében, jobbra, az utolsó ház mellett. Ma már senki sem használja teniszre. Hálónak nyoma sincs, a vonalfestés halvány. A polgármester szerint csak az éves karbantartására vár, hogy a nyáron beindulhasson a játék, a helyiek viszont azt állítják, az önkormányzat évek óta nem nyúlt hozzá a pályához. Június végén járunk, az iskolai szünet már javában zajlik, de ebben az évben teniszütőt még egyikük sem fogott a kezében. 

A tíz évvel ezelőtt nagy hírnevet kapott teniszpályát ma lábtengóra vagy focira használják.

Merthogy a focipálya helye ott van közvetlenül a teniszpálya mögött, csak épp térdig érő gazban áll. Egy helyi férfi szerint focizni sem lehet évek óta, pedig a falu pár éve még trófeákat gyűjtött a meccseken. Azt sem érti, miért kellett egyáltalán teniszpályát nyitni, „inkább valami mást kellett volna, amiből a falunak haszna van. Ez egy kis nyamvadt falu, csináltak volna valami iskolát inkább. A focipálya az nagyon jó volt, az kellett, de teniszpálya? 

Nem vagyok teniszező, nem is értek hozzá, nem vagyok én úriember

– mondja, majd elégedetlenül hozzáteszi, az egész falu gazban áll, nem csak a focipálya. A polgármester szerint nincs ember, aki lekaszálja, a férfi szerint viszont „az egész falu közmunkás, és azt mondják, hogy nincs ember, akkor ez hogy van itt?”.

Siralmasan kevesen dolgoznak

A legutolsó KSH-adatok szerint Besencén 103 ember él. A Baranya Megyei Kormányhivatal 2019 áprilisi adati szerint ebből körülbelül 90 fő van munkavállalói korban, de csak 44-en aktívak gazdaságilag, ez pedig azt jelenti,

46 ember munkanélküli, tehát több mint az aktív lakosság fele. 

A 44 gazdaságilag aktív személyből Besencén 24 ember közmunkás, tízen pedig regisztrált álláskeresők, akik a polgármester szerint néha azért elvállalnak valamilyen alkalmi munkát. A maradék tíz ember dolgozik valamilyen főállásban valahol. 

Ez siralmas

– jegyzi meg Besence munkanélküli helyzetéről a polgármester. Azt is szám szerint felsorolja, hogy a faluban öt óvodás, kilenc általános iskolás, négy középiskolás korú gyerek van, egy fiú, aki most kezdi majd az egyetemet, és egy lány, aki a párizsi Sorbonne-on tanul – hamar kiderül, hogy az pont a polgármester lánya. Néhányan külföldön próbálnak szerencsét, így például Róbert is, aki hat éve dolgozik festőként Ausztriában. Hét napból három éjszakát nem alszik itthon, azt mondja, egyelőre megéri így neki, mert jóval többet tud kint keresni a szakmájával, mint ha itthon dolgozna. „Rágyúrtam kicsit a németre, aztán megindultam” – mondja. Azt azért hozzáteszi, hogy már unja az állandó ingázást, és benne van a pakliban, hogy ha nagyobbak lesznek a gyerekei, akkor családostul költöznek ki. 

Ignácz szerint a falu élete jóval többről szól, mint egy teniszpálya – hiszen azzal együtt hozták létre a kertészetet is a település egyik végében, ahol közmunkásként tudnak alkalmazni néhány lakost. A Leghátrányosabb Helyzetű Kistérségek pályázaton nyertek 51 millió forintos támogatást, amiből létrehozták a kertészetet, az inkubátorházat, és húsz embernek OKJ-s képzést is nyújtottak, hogy is kell kertészkedni, mit kell tudni a növényekről és a munkafolyamatokról. Besence ugyanis fénykorában állattartó település volt, így itt nem sokan tudták, hogy kell veteményezni és a növényeket gondozni, így viszont a polgármester szerint kialakult egy nagyobb tudásuk, amivel komoly minőségben tudnak termelni. Emellett tanulmányi utakra is vitték őket. A falu huszonnégy közmunkásából jelenleg tizenhárman dolgoznak a kertészetben, legtöbbjük hatvan év körüli, de két nő épp terhesség miatt táppénzen van.

József nemrég múlt hatvanéves, ő vezet minket a falu egyik végén található teniszpályától a másik végén lévő kertészethez, de így sem kell nyolc percnél többet sétálnunk. Előbb teszünk egy gyors kitérőt a férfi anyjának udvarában, ami telis-teli van különféle virágokkal, amit az idős nő gondoz. A hátsó kapun át megyünk, egy pillanatra megállunk egy eperfa alatt egy rövid kóstolásra, majd ki is érünk a kertészetbe. Az önkormányzat ugyanis földeket is bérel annak működtetéséhez néhány helyitől, így az idős hölgytől is. Ezután a korábban üvegesként dolgozó József bemutatja nekünk, nyolc éve milyen munkát is végez ott. Elmeséli, hogyan működik az öntözés, majd megmutatja a paprikaültetvényt. Szállítanak alapanyagot az Univernek és a szigetvári konzervgyárnak is.

A polgármester terve eredetileg az volt, hogy amint a lakosok a kertészetben elsajátítják a munka fortélyait, azt majd otthon, saját ültetvények formájában folytatják. Tíz éve próbálja rávenni erre a besenceieket, de sikertelenül.

Ez teljes kudarc, csalódott vagyok. A csapat adott, de nem képes magasabb szintre lépni. Olyan, mint a magyar futball.

Megkérdezem, hogy ha ő maga ennyire szorgalmazza, hogy az embereknek otthon is legyen ültetvényük, neki vajon van-e. Rövid habozás után kiderül, neki sincs. „Én azért nem csinálom, mert én vagyok a polgármester. Ez elvi kérdés. Nem csinálhatom ugyanazt, mert nekem sikeres lenne” – mondja erről.

Meg nem kapott támogatás

Ignácz József tavaly is sokat szerepelt a hírekben, de egészen más okból. Szerinte ugyanis 2018-ban azért nem kaptak meg egy támogatást, mert bírálta a rezsicsökkentést, írta tavaly a Magyar Narancs.

A tavalyi választási kampányban ugyanis a kormány beígérte a 12 ezer forintos téli rezsicsökkentést azoknak a településeknek, amik nem rendelkeznek kiépített vezetékes gázhálózattal. Besencén van kiépített hálózat, csak éppen a házak nincsenek rákötve. A támogatást mégsem kapták meg, hiába nem fűtenek még gázzal. A polgármester ezt nem tartotta korrektnek, de nem tudott mit csinálni, ezért aztán minden háztartásba bedobott egy levelet, amiben leírta, hogy ez van, Besencének nem jár a támogatás. A levél végére pedig odabiggyesztette: „Köszönjük, Orbán Viktor! Hajrá, Fidesz!” A rendeletet a tévében is bírálta.

Az ügyet végül az  LMP a parlament elé vitte , és végül 4,5 milliárd forintot biztosítottak azon települések részére, amelyek ebből a rezsicsökkentésből korábban kimaradtak. Az összeg felét az érintett önkormányzatoktól vonták el. A tavalyi választások után a párt lement Besencére, tűzifát osztogattak. Ezt végül a besenceiek az idei EP-választáson díjazták is: a faluban 59,5 százalékot kapott az LMP.

(Borítókép: Bődey János / Index)

Ezt az anyagot az Index olvasóinak támogatásából készítettük.