Több millió forintot csaltak ki egy 88 éves embertől

2019.07.01. 11:23

A budaörsi rendőrök elfogtak két nőt és két férfit, akik csalás bűntett elkövetésével gyanúsíthatók, közölte a Police.hu.

V. Erika, H. Matild, B. Miklós és K. Róbert június 27-én kocsival mentek egy biatorbágyi idős emberhez lakásához, ahol a 37 éves H. Matild a csengetésre ajtót nyitó sértettnek egy kórház munkatársaként mutatkozott be, és azt mondta neki, hogy a lánya balesetet szenvedett, a kórházi ellátásra pedig pénzre van szüksége.

A 88 éves sértett elhitte a történetet, és több millió forintot adott át a csalónak, aki ezt követően egy pénzzel teli borítékot is kivett az idős nő kezéből, majd kiszaladt a házból, és társaival együtt elmenekült a helyszínről.

Az idős ember bejelentést tett a rendőrségen, ezután a két jászladányi és a két érdi lakost a rendőrök két nappal később otthonukban elfogták, és előállították a Budaörsi Rendőrkapitányságra. A négy embert őrizetbe vételük mellett csalás bűntett gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A rendőrök a gyanúsítottaknál végzett házkutatás során az eltulajdonított pénz egy részét megtalálták és lefoglalták, valamint további készpénzt, műszaki cikkeket és gépjárműveket foglaltak le a vagyonvisszaszerzés biztosítása érdekében.