István, Vajk
18 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Új jelöltet állíthat az ellenzék Szabados Ákos helyett Pesterzsébeten

2019.07.05. 08:58 Módosítva: 2019.07.05. 16:16

Balog Róbertet, a Főtáv korábbi szóvivőjét, mai kiemelt ügyfelek és termékfejlesztési főosztály-vezetőjét jelölné az MSZP az ellenzék közös polgármesterjelöltjének Pesterzsébeten, értesült az Index. A civil jelöltet várhatóan valamennyi más, az ellenzéki együttműködésben részt vevő párt is támogatja, ám az utolsó percig, délelőtt tíz óráig zajlanak az egyeztetések.

A XX. kerületi polgármester-jelölésben azután merült fel újabb csavar, hogy a Hvg.hu-ra hivatkozva megírtuk, mivel a Fidesz 1994 óta nem tudott nyerni a döntően inkább baloldali beállítottságú XX. kerületben, ezért most új taktikát eszelt ki: saját vagy „álcivil” jelölt indítása helyett a városrészt 21 éve irányító polgármestert készül támogatni.

Szabados Ákos négy éve független ugyan, de 17 évig MSZP-sként vezette pestErzsébetet, ráadásul egészen a helyi Fidesz váratlan húzásáig az ellenzék közösen támogatott polgármesterjelöltje volt.

Csakhogy ezután nem zárkózott el a Fidesztől, sőt a Klubrádióban csütörtökön már arról beszélt: el tudja képzelni, hogy elfogadná a Fidesz támogatását. Akkor is, ha ez azzal jár, hogy az ellenzék egy másik jelöltet támogat vele szemben – mondta.

Az elmúlt években elfogadható közös munkát tudott végezni a kormánypárti önkormányzati képviselőkkel, és nem tartja kizártnak, hogy legközelebb fideszes támogatással vágjon neki az önkormányzati választásnak – fogalmazott a korábban szocialista színekben induló polgármester, aki szerint az ellenzéki pártokkal már sokkal nehezebb volt a közös munka.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke ezután a rádiónak azt mondta,

nem fogják győzködni Szabados Ákost, hogy ellenzéki támogatással induljon, de ha együttműködik a Fidesszel, akkor új jelöltet keresnek.

Az Indexnek az MSZP budapesti elnöke ezt meg is erősítette, és miután szembesítettük Szabados nyilatkozatával, Molnár Zsolt azt mondta: az ellenzék nem engedheti meg magának, hogy azt a jelöltet támogassa, aki a Fidesszel inkább működne együtt.

Értesüléseink szerint az MSZP már meg is tette javaslatát az új jelöltre. Noha úgy tudjuk, a kerületben felmerült a helyi párbeszédes önkormányzati képviselő, Mach Péter neve is, a szocialista párt végül teljesen újat húzott, és a helyi szervezet Balog Róbert civil jelölként való támogatásáról döntött még csütörtök este.

A fővárosi ellenzéki polgármester-jelölések körüli kavarásról ebben a cikkünkben írtunk bővebben, az indulók névsorát ugyanakkor pénteken délelőtt tíz órakor hivatalosan is bejelentik.