Volt tévébemondó rabolt bankot Üllőn és Bugyin

2019.07.05. 10:31
A környékbeliek ledöbbentek, köztiszteletben álló, jómódú családból származik az Üllő környéki „viszkis”. Az ügyészség szerint a felesége is segítette.

Egy vidéki televízió munkatársaként, egy esti hírműsor lokális sztárjaként  kezdte karrierjét az a maszkos rabló, aki Üllőn és Bugyin rabolt bankot – tudta meg a Blikk.

A lap nem írja, hogy pontosan melyik televízióról van szó, illetve hol élt a bankrabló, de korábban a rendőrségi közlemény ózdinak mondta a 34 éves P. Rolandot. A Blikk információi szerint amikor kommandósok jelentek meg a szülei utcájában, mindenki meglepődött, mert a család köztiszteletben állt a településen, senki nem tudja, hogy mi vihette rá a fiatal férfit, hogy fegyvert rántson, és kipakoljon két pénzintézetet is.

A helyiek elmondása szerint az „üllői viszkis”, vagyis a bankrablóvá lett tévés korábban nem volt balhés figura. Igaz, lehet, hogy helyesebb kifejezés lenne az „üllői Bonnie és Clyde", mert az ügyészség szerint az alkalmazottakat fegyverrel fenyegető bűnözőt a felesége is segítette, ezért mindkettejük letartóztatását indítványozzák – közölte a Pest Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.

clke

Az ügyészség közleménye szerint a házaspár anyagi helyzete 2019 nyarára nehézzé vált, tartozásaik halmozódtak fel. A férfi elhatározta, hogy felesége segítségével kirabol egy bankfiókot Üllőn. Június 18-án reggel autójukkal érkeztek a pénzintézethez, a nő ügyfélként ment be, körülnézett, majd a látottakról beszámolt férjének. Némi várakozás után a férfi ment be, egy lőfegyvert vagy annak utánzatát az egyik alkalmazottra szegezte, és pénzt követelt. A bankfiók dolgozói több mint egymillió forintot adtak át neki. A megszerzett pénzzel elhajtottak.

A házaspár július 1-jén azonos módon követett el rablást Bugyi nagyközségben, és itt is több mint egymillió forintot szereztek meg.  A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói másnap elfogták és őrizetbe vették a házaspárt.

A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája július 5-én elrendelte a letartóztatásukat az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozandó határozatáig, legfeljebb azonban 2019. augusztus 5-ig.