Mégis lesz előválasztás a Ferencvárosban is

2019.07.13. 12:10

Szombaton délelőtt összellenzéki sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a IX. kerületben az önkormányzati választás előtt előválasztást tartanak az ellenzéki pártok, hogy megtalálják az a közös polgármesterjelöltjüket. A sajtótájékoztatón Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum Mozgalom, Bencsik János, a Jobbik Magyarországért Mozgalom, Élő Norbert, a Demokratikus Koalíció és Torzsa Sándor, a Magyar Szocialista Párt politikusa vett részt.

A Mérce.hu beszámolója szerint a Momentum, az MSZP, a DK  3-3-3, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd pedig 1-1-1 egyéni képviselői helyet kaphat a Ferencvárosban.

A polgármesterjelöltségre viszont több név is akad: az EP-választás után a Momentum a volt LMP-s Jancsó Andreát nevezte meg, de a kerületben képviselő az országos hírnevet szerzett Baranyi Krisztina nemrég szintén bejelentette indulását, őt az MKKP támogatja.

Kerpel-Fronius Gábor, a Momentum korábbi főpolgármester-jelöltje elmondta, a végső cél, hogy az önkormányzati választásokon egységes jelöltek induljanak mindenhol, és szerinte fontos, hogy az előválasztásban résztvevők elismerjék, hogy amennyiben vereséget szenvednek, támogatják a győztes jelöltet ősszel.