Túl sok lett a jó tanuló Zuglóban, ezért végül senki nem kapta meg a beígért oklevelet
További Belföld cikkek
- Hajléktalan lett Vitézy Dávid nagybátyja, aki egykor milliárdos volt
- Valami történik: elképesztően nő a fiatal rákos betegek száma
- Eltűntként keresi a rendőrség Jenő település polgármesterét
- Ismert emberek üzentek Sallai Nóra kisfiának halála ügyében
- Szeles idővel folytatódik az októberi indián nyár
Szeretnék egy érdekes/szomorú/
"A kerületben meghirdették májusban a "100 ötös" pályázatot. Azok a gyerekek jelentkezhettek az iskolatitkárnál, akiknek az ellenőrzőjébe több mint 100 db ötös jegy került be a 2018/19-es tanévben, azzal az ígérettel, hogy a tanévzárón jutalmazzák ezeket a tanulókat. Félreértés ne essék, nagy dologra nem számítottunk, max. egy oklevélre vagy könyvjutalomra. Leadtuk a jelentkezésünket, mert úgy gondoltam hogy ez is jó alkalom arra, hogy a gyerekben erősítsem, hogy tanulni érdemes" - írja, majd jön a meglepő fordulat:
"Az évzárón még csak szóba sem került a dolog, egyik anyuka kérdezett rá, hogy mi lett ezzel a történettel, válasz persze nem érkezett csak egy héttel a vakáció kezdete után"
- írta, majd bemásolta azt a levelet, amiben az iskola igazgatónője tájékoztatja a kollégákat és a szülői munkaközösség tagjait arról, hogy mi is történt:
Kedves Kollégák, Kedves SZMK! Miután nem érkeztek meg a gyerekeknek ígért oklevelek, tegnap felhívtam a tankerületi központot. Érdeklődésemre azt a tájékoztatást kaptam, hogy az iskolák nagyságrendekkel több gyerek nevét küldték be, mint amire számítottak, és sajnos nincs mód ennyi tanulót oklevéllel jutalmazni, ezért a „100 ötös” programot leállították. Őszintén sajnálom, hogy a legjobb tanulóinknak okoztunk ezzel csalódást. Szép nyarat, jó pihenést mindenkinek!
Tehát a jelek szerint a Közép-Pesti Tankerületi Központ inkább utólag visszavont egy általános iskolásoknak kiírt pályázatot, mert úgy ítélte meg: túl sok diáknak van sok ötöse, és nincs pénz ennyi laminált A4-es papírra.
Igen sajnálatos, hogy ennyi jó tanuló gyerek van a kerületben és a tankerületnek nincs pénze-ereje-kedve 1000-1500 db oklevelet kinyomtatni. Vicc.... a lényeg, hogy "Nekünk a gyerek az első"!
- tette hozzá levélírónk.
Levélben és telefonon kerestük az iskola igazgatóját és a tankerületi vezetőt, hogy meg tudják-e erősíteni a fentieket, illetve, hogy mivel tényleg nehezen képzelhető el, hogy utólag vonnak vissza egy gyermekeknek szóló pályázatot, ráadásul olyan indokkal, hogy nem tudnak néhány elismerő oklevelet kinyomtatni, ezért a segítségüket kértük, hogy tisztázhassuk a helyzetet.
Dr. Házlinger Györgyöt, a tankerület vezetőjét elértük telefonon, miután emailben küldtük el neki kérdéseinket. Azt mondta, természetesen akkor most megnézi a levelünket, és reagál. Nyolc napja nem tette meg. Többször hívtuk azóta a számot, amit elsőre felvett, aztán már csak kinyomta a telefont. Sms-einkre nulla reakció érkezett. Végül most kedden sikerült elérnünk a helyettesét, aki azt mondta: nagyon sajnálja, de Házlinger úr szabadságon van, a jövő héten sem lesz még, és ő sajnos nem nyilatkozhat semmit.
Így nem tudtuk meg, hogy a 100 ötös pályázatot az egész tankerületben meghirdették, vagy csak egyes iskolákban, hogy végül mennyien jelentkeztek, hogy tényleg utólag vonták-e vissza a pályázatot, és tényleg a fenti okok miatt. Arra is kíváncsiak lettünk volna, hogy minden iskolába az az üzenet jutott-e el tőlük, hogy mégsem lesz oklevél, vagy ez csak néhány iskolát érint.
Emailben és telefonon kerestük az iskola igazgatóját is. Választ nem kaptunk, a telefont végül többszöri hívás és sms után az egyik kollégája vette fel, aki azt mondta: az igazgatónő nyaral és sajnos ő helyette nem nyilatkozhat.
Úgy tudjuk, ez egyébként nem az iskolák projektje volt, kifejezetten a tankerületi központ ötlete volt, és ők intézték, illetve intézték volna. Ehhez a tankerületi központhoz XIII. és XIV. kerületi iskolák tartoznak, de a hosszú listából véletlenszerűen kiválasztott iskolákat felhívva kiderült, nem mindenhol hallottak erről.
Szülők két iskola, a XIV. kerületi Jókai Mór Általános Iskola és a Hunyadi János Ének-zenei, Nyelvi Általános Iskola esetén erősítették meg, hogy szó volt erről a programról, de aztán az évzáróra feledésbe merült az egész.
Rákeresve a 100 ötös pályázatra, találtunk néhány általános iskolát, ahol a jelek szerint már évek óta oklevéllel köszöntik azokat a diákokat, akiknek sikerül összeszedni a sok jó jegyet. Nem tudjuk, hogy ezek az iskolák maguk vállalták-e ezt, vagy a tankerület kezdeményezésére történt dolog, de az biztosan egyedi és új, ami a Közép-Pesti Tankerületi Központ alá tartozó néhány iskolánál most történt: utólag döntöttek úgy, hogy a beígért oklevélből mégsem lesz semmi, mert túl sok lett a jó tanuló. A gyerekeknek pedig majd megmagyarázza valaki.
Frissítés: Tovább fokozódik a helyzet. Cikkünk megjelenése után egy harmadik zuglói iskolából is jelentkezett egy szülő: a Liszt Ferenc általános iskolába járó gyerekének elmondása szerint az osztályfőnök májusban jelezte, hogy van egy ilyen lehetőség, hogy elismerik, akik száz darab ötös jegyet érnek el. Nekik nem is kell semmit tenniük, az elektronikus naplóban úgyis látni fogják, és az iskola majd eljuttatja az információt a tankerülethez, hogy ki érte el.
Ez májusban volt, akkor volt még egy hónap hátra az iskolából, lehetett egy kicsit még hajtani, ha valaki közel volt a százas szám eléréséhez, mondta a szülő. Elmondása szerint az osztályfőnök még jelezte is a diákoknak, hogy látja, sokan közelében vannak, mindent bele.
Náluk is lement az évzáró, ahol senki nem beszélt erről, eleinte arra gondoltak, hogy lehet, hogy majd valamit postáznak később, könyvet, vagy oklevelet utólag.
Aztán június végén mégiscsak rá akart kérdezni, így levelet írt egyenesen a tankerületnek, ahonnan a tankerület vezetőjének aláírásával választ is kapott, a következőt:
Megkeresésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy vélelmezhetően félreértésre okot adó információt közöltek Önnel. A Közép-Pesti Tankerületi Központ valóban tervezi a kiemelkedő teljesítmény elérő tanulók ünnepélyes keretek között megvalósuló elismerését, erre azonban legkorábban a 2019/2020. tanév során kerülhet sor.
A levél megfogalmazása több szempontból is furcsa. Egyrészt, hogyan lehet az, hogy több zuglói általános iskolában is ekkora félreértés történt, hogy több szülő is ezzel írt, vagy telefonált ránk, de leginkább, hogy lehet az, hogy az egyik iskola igazgatója teljesen másképp interpretálta, hogy miért maradtak el az elismerések. És végül apróság, de ebben a tankerületi válaszban a jövő tanévre is csak feltételes módban van megfogalmazva az elismerés lehetősége. Mi továbbra is várjuk a tankerület vezetőjének válaszát kérdéseinkre.
További frissítés: időközben jelentkeztek további szülők, egyikük úgy tudja, hogy konkrétan egy tankerületi igazgatói értekezleten hangzott el májusban a tankerületi vezetés részéről, hogy küldjék meg az iskolák a listát azokról, akik megfelelnek a feltételnek, majd ott is a szülői munkaközösségnek jelezték júniusban, hogy "a dologból mégsem lesz semmi, mert túl sok volt az érintett tanuló".