Sámuel, Hajna
19 °C
30 °C
Index - In English In English Eng

A tankerület szerint nem is akarták idén megjutalmazni a jó tanulókat

2019.07.17. 18:50 Módosítva: 2019.07.17. 19:16

Szerda reggeli cikkünkben írtuk, hogy miután zuglói általános iskolákban meghirdettek egy úgynevezett „100 ötös pályázatot” – tehát ha egy tanévben egy diák legalább 100 ötöst szerez, akkor elismerésben részesül –, végül az évzárón nem is került szóba a dolog, és egy levél alapján úgy tűnt, hogy a Közép-Pesti Tankerületi Központ inkább utólag visszavont egy általános iskolásoknak kiírt pályázatot, mert úgy ítélte meg: túl sok diáknak van sok ötöse. Legalábbis konkrétan ezt írta az egyik iskola igazgatója a szülői munkaközösségnek egy hozzánk eljutott levél szerint: „Miután nem érkeztek meg a gyerekeknek ígért oklevelek, tegnap felhívtam a tankerületi központot. Érdeklődésemre azt a tájékoztatást kaptam, hogy az iskolák nagyságrendekkel több gyerek nevét küldték be, mint amire számítottak, és sajnos nincs mód ennyi tanulót oklevéllel jutalmazni, ezért a »100 ötös« programot leállították”.

De más zuglói általános iskolákból is sikerült szülőkkel beszélnünk, akik szintén arról számoltak be, hogy azt mondták az iskolában, hogy van ez a lehetőség. Sőt, volt, hogy májusban azzal biztatták a gyerekeket egy szülő beszámolója szerint, hogy még van egy hónapjuk, ha belehúznak, meg lehet a száz ötös, amiért elismerés jár majd.

Nyolc nappal a ma megjelent cikkünk előtt írtunk levelet, benne részletes kérdésekkel a Közép-Pesti Tankerület vezetőjének, hogy amennyiben félreértésről van szó, úgy tisztázhatnánk-e. Akkor még telefonon is elértük dr. Házlinger Györgyöt, aki azt mondta, azonnal meg is nézi a levelet, és reagál. Ezután nyolc napig sem levélben, sem a hívásainkra, sms-einkre nem reagált, helyettese pedig azt mondta, nem nyilatkozhat.

Ezek után szerda este jelentkezett a Közép-Pesti Tankerületi Központ egy közleménnyel, amiben azt állítják, nem is volt erre a tanévre ilyen pályázat, a jutalmak átadását eleve jövő évre tervezték.

Közleményük alapján arra lehet következtetni, hogy a cikkünkben idézett iskolaigazgató, és a cikkünk megjelenése után nekünk levelet író több szülő is félreértette az egészet, ugyanis a tankerületi központ a következőket írja: 

A tankerületi központ valóban tervezi, hogy a 100. jelesét megszerző tanulókat ünnepélyes keretek között megjutalmazza, de ez csak terv, semmilyen pályázati kiírás, sem annak visszavonása nem történt meg. Eleve a következő tanévre tervezzük ezt az új jutalmazási formát, az elmúlt hetekben csak az ehhez szükséges előkészítések és egyeztetések kezdődtek meg az iskolákkal. Az álhírekkel ellentétben tehát a tankerületi központ senkit nem csapott be, és pláne nem spórol a diákokon, csak ebben a tanévben a tankerülethez tartozó 48 iskola fejlesztésére 718 millió forintot költöttünk.

Azt is hozzátették, hogy az új elismeréseket a következő tanévben adják át a jól tanuló diákoknak, de a részletek kidolgozása folyamatban van.

A mai közlemény, illetve az igazgató levele, valamint a több szülő által elmondottak közötti ellentmondást a levélben nem sikerült feloldani, és a július 8-án elküldött, részletes kérdéseket tartalmazó levelünkre a mai napig nem kaptunk választ. De a levelükben gyakorlatilag azt sugallják, ezek szerint igazgató, osztályfőnök és szülők is félreértették nagyon a tankerület kezdeményezését.