Csicskáztatásért tartóztattak le egy zalai családot

2019.07.18. 10:42

 Letartóztattak egy 41 éves nőt, valamint a fiát és egyik lányát, mert a gyanú szerint évek óta több embert is „rabszolgaként” tartottak és használtak ki Pakodon – írta az MTI a Zala Megyei Főügyészség nyomán. 

Az ügyészség szóvivője, Pirger Csaba elmondta: januárban egy 24 éves nő került kórházba kétoldali tüdőgyulladással, életveszélyes, kihűléshez közeli állapotban, így indult nyomozás, amely az előzményekre is fényt derített.

Képünk illusztráció!
Képünk illusztráció!
Fotó: Komka Péter / MTI

Ezután a Pakodon élő család tagjai közül az anyát, huszonéves fiát és hasonló korú lányát a bíróság szerdán letartóztatásba, egy másik lányát pedig bűnügyi felügyelet alá helyezte.

  • A család tagjai hónapokkal korábban ígéretekkel vették rá a 24 éves nőt, hogy költözzön hozzájuk.
  • Ezután azonban kihasználták, mostoha körülmények között lakott náluk, kölcsönök felvételére kényszerítették, majd a pénzét elvették, valamint rendszeresen bántalmazták, éheztették.

Több embert is csicskáztattak

Kiderült arra is, hogy 2015-ben hasonló körülmények között szállásoltak el egy férfit, akit ugyancsak megfosztottak személyi szabadságától, dolgoztatták, bántalmazták, éheztették. Őt is rákényszerítették, hogy kölcsönöket vegyen fel, a pénzt pedig elvették tőle, végül harmadik próbálkozásra tudott megszökni, hogy rendőri segítséget kérjen.

Felmerült a gyanúja annak is, hogy korábban szintén sanyarú körülmények között tartottak még egy férfit, aki ugyancsak leromlott egészségi állapotban került kórházba, és ott nem sokkal később meghalt.

A Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján a társtettesként elkövetett emberkereskedelem bűntettével gyanúsítható családtagok közül hármat letartóztattak, egynek pedig elrendelték a bűnügyi felügyeletét. Alaposan feltehető, hogy összebeszéléssel, áldozataik megfélemlítésével az eljárást megnehezítenék, a fiatal nő ugyanis a szembesítéskor, fenyegetések hatására visszavonta terhelő vallomását – közölte a szóvivő.

A csicskáztatás jelensége nem egyedülálló: legutóbb az Abcúg számolt be riportjában a lényegében modern kori rabszolgaságról, Békés megyéből. De erről szólt Tuza-Ritter Bernadett nemzetközi szinten is sikert aratott dokumentumfilmje, Egy nő fogságban címmel.