Legalább tíz embert megölhetett az ügyészség szerint az elfogott szír

2019.07.22. 14:51

A Budai Központi Kerületi Bíróság legfeljebb 2019. szeptember 24-ig meghosszabbította annak a szír állampolgárnak a letartóztatását, akit az ügyészség terrorcselekmény bűntettével és más bűncselekmény elkövetésével gyanúsít.

Az eljárás során eddig beszerzett bizonyítékok szerint F. H. megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2016-ban Szíriában legalább 10 személy kivégezésében vett részt.

A gyanúsított cselekménye bizonyítottság esetén többek között előre kitervelten aljas indokból és célból, különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének elkövetésével megvalósított terrorcselekmény bűntettének megállapítására alkalmas.

A gyanúsított kirendelt védője indítványozta védence letartóztatásának megszüntetését, ugyanis álláspontja szerint az ügyészség által prezentált bizonyítékok a megalapozott gyanú alátámasztására nem alkalmasak.

A megalapozott gyanút többek között a Terror Elhárítási Központ feljelentése, a lehallgatási adatok, az európai társszervektől beszerzett adatok, a feljelentő vallomása, valamint a terhelt cselekményével kapcsolatos videófelvétel támasztják alá. A bíróság a védő indítványára figyelemmel indokolásában kifejtette, hogy a szakirodalom szerint a gyanúsítottat terhelő „megalapozott gyanú” azt juttatja kifejezésre, hogy a gyanúnak bizonyító tényen vagy tényeken, illetőleg ezekből levont következtetéseken kell nyugodnia. A megalapozott gyanúnak nem kell azonban a bizonyosság erejével hatnia, írja a törvényszék.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása, a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának és a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a gyanúsított letartóztatásának meghosszabbítását.