Meggondolta magát a Wizz Air, mégis fizet

DEBRE20171218010
2019.07.22. 18:18 Módosítva: 2019.07.22. 19:19

Először a „rendkívüli körülményekre” hivatkoztak, és az összes kártérítési igényt visszadobták, most azonban több olvasónk is jelezte, hogy levelet kapott a Wizz Airtől, amelyben a légitársaság elismeri, hogy hibázott, sőt, fizetne is.

Azok az utasok örülhetnek, akik június 6-án a londoni Gatwick reptérről indultak Budapestre, de először Debrecenben landoltak, és csak másnap hajnalra értek vissza a fővárosba a fapados légitársaság W6 2222 járatával.

A cirka hétórás késés miatt többen is megpróbálták visszaszerezni a repülőjegy árát, de a Wizz Air akkor még azt válaszolta az utasoknak, hogy

a késést a budapesti repülőtér bezárása okozta, amely komolyan befolyásolta az összes repülőtéri műveletet, ez pedig rendkívüli körülménynek számít, így nem jár vissza pénz. 

A repteret valóban lezárták, és arról egy héttel korábban a légitársaságokat is tájékoztatták, a Wizz Air az Indexnek bővebben is kifejtette a késés okát. Mint írták, „a repülőgép eleve késve érkezett Budapestről Londonba. Sajnos a járat a reptérzártól független, előre nem látható okok (az európai légi irányítás szűkös kapacitása miatti korlátozások) miatt késett, ezért leszállási ideje „belecsúszott” a tervezett lezárásba.

Kértük a járat elsőbbségi kezelését a gatwicki repülőtéren dolgozó földi kiszolgáló partnerünktől, és kérelmeztünk egy mihamarabbi résidőt a felszálláshoz az EuroControltól, de sajnos nem kaptuk meg. Minden erőfeszítésünk ellenére nyilvánvalóvá vált, hogy nem sokkal, de lekéstük annak lehetőségét, hogy a gép még a reptérzár előtt landolhasson Budapesten. Ezért kellett a járatot Debrecenbe irányítanunk, majd a reptér megnyitása után, az utasokkal a fedélzeten továbbrepülni Budapestre.

Azt is hozzátették, hogy az európai légi forgalmi irányítás szűkös kapacitása miatt sajnos az iparágban mindenkit sújtanak a repülőtársaságoktól független késések. Ennek elszenvedője volt ebben az esetben a Wizz Air.

Az eset után a Miniszterelnökség azonnali vizsgálatot rendelt el. A hatóságnak többek között azt kellett vizsgálnia, hogy a légitársaság megfelelően tájékoztatta-e az ügyfeleit, illetve, hogy minden jogszabályi kötelezettségüknek eleget tettek-e.

Múlt héten rákérdeztük, hogy mi lett a vizsgálat eredménye, de a Miniszterelnökség és Fogyasztóvédelmet felügyelő Innovációs és Technológiai Minisztérium sem válaszolt kérdéseinkre. Múlt pénteken a Wizz Air viszont több utast is emailben értesített, hogy jár a kompenzáció. Eszerint választhatnak, hogy 

  • 300 eurónyi kreditet írjanak jóvá nekik vagy
  • 250 eurót utaljanak vissza számlájukra. 

Úgy tudjuk, hogy a kártérítésről szóló levelet egyelőre nem mindenki kapta meg. Kerestük a Wizz Airt, hogy megtudjuk, kinek jár a kompenzáció, és rákérdeztünk arra is, hogy a „rendkívüli körülmények” ma már miért nem számítanak rendkívülinek. Rövid válaszukban azt írták, hogy 

az eset körülményeinek alapos értékelése után a Wizz Air megerősíti, hogy az érintett W6 2222 járat utasai jogosultak a kompenzációra.

Azt is hozzátették, hogy bár a légitársaság minden tőle telhetőt megtesz járatai zökkenőmentes közlekedéséért, a jelenlegi csúcsszezonban előfordulhatnak fennakadások. Az utasok ezekben az esetekben a cég hivatalos honlapján reklamálhatnak. Arra viszont nem tértek ki, hogy először miért utasították el a panaszokat. 

(Borítókép: A WizzAir légitársaság Debrecen-Moszkva járata egy Airbus A320 típusú repülőgép a leszálláshoz készül a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren 2017. december 18-án. - fotó: Oláh Tibor / MTI)