Vidékről jöttek, elkezdték kirabolni a XIII. kerületieket, de emberükre akadtak

2019.07.22. 11:01

Egy 21 éves gulácsi és egy 25 éves besenyődi férfi kezdett sorozatrablásba 2019. július 20-án késő este a XIII. kerületben. Előbb a Párkány utcában leütöttek egy férfit és elvették a mobiltelefonját, valamint a pénzét. Öt perccel később a közelben lévő játszótéren egy fiatalkorú mobiltelefonját próbálták meg elvenni, és az egyik elkövető megütötte a fiút. A két férfi ezután elmenekült, mert „a sértett határozott ellenállása miatt nem tudták elvenni a telefonját”.

A rendőrök a személyleírások és a térfigyelő kamerák felvételeinek elemzése után azonosították a 21 éves gulácsit, akit négy órával később elfogtak. Később a másik feltételezett elkövetőt is azonosították, akit a hajnali órákban a Váci úton fogtak el.

A rendőrök a férfinál megtalálták a pénzt és a mobiltelefont is. A Budapesti Rendőr-főkapitányság XIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a két férfit rablás bűntett és rablás bűntett kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, valamint előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.