Már munkában a vidékről Budapestre vezényelt kormányhivatali ügyintézők

2019.07.24. 14:07

Már több ügyintéző érkezett a budapesti kormányhivatalokba az ország különböző pontjairól, a kormány így próbálja valahogy betömködni a kritikus fővárosi helyzet foghíjait. Június végén Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter vetette fel ezt az ötletet egy kormányinfón, és információink szerint a felvezénylések első periódusa már tart is.

Ahogy arról korábban írtunk, egy öngerjesztő folyamat miatt iszonyú leterheltek a kormányablakok, ebben a helyzetben pedig az ügyintézők és az állampolgárok is rosszul járnak. A káosz nem előzmény nélküli. Az Index már áprilisban arról számolt be, hogy a megyei és járási, kerületi kormányhivatalokban az ott dolgozók 2019 márciusi jogviszonyváltása miatt hamarosan katasztrófahelyzetet idézhet elő  az egyre inkább elharapódzó munkaerőhiány. Júniusban pedig két frissen átadott kormányablakát is láthatatlan karbantartási munkálatokra hivatkozva zárták be a Keleti illetve a Nyugati pályaudvarnál. Mindeközben egy kormányablakban dolgozó ügyintéző és a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének (MKKSZ) elnöke, Boros Péterné is arról beszélt: "nyílt titkok", hogy egyszerűen nincs már elég ügyintéző a fővárosban.

A helyzetet megoldandó, a kormány vidékről hozatott fel dolgozókat a fővárosba. Boros nem hivatalosan úgy tudja,

Magyarország minden járásából két ügyintézőt irányítottak a fővárosba, körülbelül fél évre.

De ők is csak "az ügyfelezés zavartalanságában próbálnak helytállni", mondja a szakszervezeti elnök. "Ez egy kétszeresen sújtott időszak", teszi hozzá, a hiány mellett ugyanis még nyár is van, és a dolgozók szeretnének szabadságra menni. 

Ráadásul az elmúlt hetekben a fővárosi kormányhivatalok helyzete akár romolhatott is, hiszen a még mindig megoldatlan helyzet miatt Boros szerint még tovább nőhetett a felmondók száma. 

Hiányzik a megbecsülés

A szakszervezeti elnök azt mondja, ő beszélt néhány olyan ügyintézővel, aki vidékről jött fel a városba, ők pedig azt mondták,

  • önkéntes alapon jöttek fel, közös megegyezéssel, nem kötelező felvezénylésre;
  • benne van a pakliban, hogy ezért egy fix összeget ajánlott fel nekik a kormány, de azt nem tudja pontosan megmondani, mennyit;
  • az biztos, hogy nem mindenki van elszállásolva Budapesten.

Boros az utóbbiról azt mondja, a kormány minden fővárosba érkezett ügyintézőnek felajánlotta, hogy elszállásolja, de ezt főképp a családosok nem akarják bevállalni. Ők azok, akik inkább ingáznak akár hosszú órákat is naponta.

Információnk szerint a Margit körúti kormányablakban például Pécsről jött ügyintéző is dolgozik, akit a Hotel Budapest Körszállóban szállásoltak el, ahol a legolcsóbb szoba közel tizenötezer forintba kerül. Boros nem zárja ki, hogy ez valóban így van, de azt mondja, ő nem beszélt olyan dolgozóval, aki valóban ott aludna éjszakánként, csak olyannal, akik valamilyen kollégiumban kaptak helyet. Az elnök szerint a kormány előzetesen azt ígérte, minden ügyintézőt egyágyas szobákban fognak elhelyezni, csak épp arról nem volt szó, hogy például ezeken a helyeken hányan használnak majd egy fürdőszobát. Így akár közös fürdővel járhattak azok, akiket a kormány kollégiumban helyezett el.

Fontos azonban kiemelni, mondta, hogy ez tűzoltás, ideiglenes megoldás a kormány részéről, a kormányhivatalok és ügyintézőik helyzete ezzel alapjaiban nem változott meg.

Boros szerint, az amúgy is túlterhelt és alulfizetett kormányhivatalnokokat most már utaztatják is, így még több dolgozónál telhet be a pohár. Ez aztán újabb felmondásokhoz vezethet, amitől tovább súlyosbodhat a létszámhiány, és még nehezebbé válhat a munka azok számára, akik maradnak. Ráadásul annak a néhány átcsoportosított ügyintézőnek a hiánya az eredeti helyükön is meglátszik, több munkát kapnak az otthon maradottak.

Erkölcsi és anyagi megbecsülés kell a dolgozóknak. Személyeknek kell őket tekinteni, akik azért dolgoznak, hogy Magyarország versenyképes legyen

– mondja Boros, így továbbra is kérik például az öt napos alapszabadság visszaállítását, a fizetés megemelését. Ezekkel már megkeresték a kormányt és a Miniszterelnökséget, de választ nem kaptak. Boros szerint sem Tuzson Bence, a közigazgatásért felelős államtitkár, sem bárki más a kormányból nem kereste meg a szakszervezetet előzetesen azért, hogy a dolgozók átcsoportosításáról vagy lehetséges megoldásokról egyeztessenek.

Az ügyben kérdéseket küldtünk a Miniszterelnökségnek, válaszokat nem kaptunk.