Újra bíróság elé állítanak egy hajléktalant

2019.07.25. 10:06 Módosítva: 2019.07.25. 10:25

A kormánypárti parlamenti többség és a Jobbik egy éve bűncselekménnyé nyilvánította a hajléktalanságot. A rendőrség ezután tömegével gyűjtötte be az utcáról a hontalanokat, és állította őket bíróság elé. Néhány bíró azonban nem volt hajlandó ítéletet hozni, és az Alkotmánybírósághoz fordultak a szerintük embertelen és a jogállami normákat sértő törvény miatt.

Az Alkotmánybíróság egy hónapja azonban úgy döntött, hogy nem alkotmányellenes a hontalanokat kriminalizáló törvény. Azóta az első előállításra is sor került. Az Utcajogász Egyesület közleménye szerint július 23. éjjel IX. kerületi rendőrök előállították, majd hetvenkét órára őrizetbe vették egy hajléktalan férfit, aki több éve az utcán él.

A Gyorskocsi utcában fogva tartott férfival az Utcajogász Egyesület önkéntese, dr. Kalota Ágnes ügyvéd próbált kapcsolatba lépni, de az Utcajogász közleménye szerint

azonban a rendőrség nem engedte, hogy a meghatalmazását személyesen vehesse fel, vagy azt megelőzően konzultálhasson vele. 

A közlemény szerint a férfit „életvitelszerű közterületi tartózkodás szabályainak megsértése” miatt állítják ma bíróság elé. Mivel a bíróságnak már nincs több lehetősége az Alkotmánybírósághoz fordulni, döntést kell hoznia.

A férfi a korábbi gyakorlatnak megfelelően nem vehet részt személyesen tárgyalásán, csak videón keresztül követheti a tárgyalóteremben alakuló fejleményeket.

Az Utcajogász szerint az eset nem egyedi: a rendőrök egy két hetes akciót indítottak.