Bence
18 °C
32 °C
Index - In English In English Eng

Jól megszívták a Ryanair Budapestre tartó utasai

2019.07.28. 09:26

Meglehetősen kellemetlen utazási élményről számolt be egyik olvasónk, aki kérte, hogy Z-ként hivatkozzunk rá. Z. gépe Jordánia fővárosából, Ammánból indult Budapestre, a menetrend szerint szombat este, 11 óra előtt 5 perccel kellett volna landolnia Ferihegyen. A viharos időjárás miatt a gépet Pozsonyba irányították, és azt ígérték az utasoknakj, hogy majd buszokkal szállítják át őket Budapestre.

Ez viszont nem történt meg.

Z. ráadásul azt állítja, hogy a pozsonyi reptér információs szolgálata nem tudott arról, hogy a Ryanair buszos szállítást kért a landolás után, sőt a légitársaság illetékeseit sem tudták elérni. A pozsonyiak ezért megpróbáltak maguktól segíteni a pórul járt utasoknak, saját szorgalomból, de nem sikerült buszt keríteniük. Olvasónk azt írja, hogy

Végül mindenki egyénileg próbál Budapestre jutni. Többen kisgyerekkel.

Az utasok egy része a pozsonyi vasúti pályaudvar várójából indult el a Keletibe egy 5:53-as indulásra kiírt vonattal. A szerencsésebbek tudtak autót bérelni, vagy aki tehette, taxival indult el Budapest irányába. "De még lehet, hogy maradt 2-3 ember a pozsonyi reptéren, aki a csodára vár" – írta Z., aki a pórul járt Ryanair-utasokról képet is küldött.

A vonat végül fél órás késéssel, de elindult Budapestre. "Egy maroknyi emberrel zötyögünk vonattal a Keleti felé, kimerülten, étlen-szomjan. Mindent összeszedve kb. 12-14 órája vagyunk úton" – írta Z. vasárnap reggel 9 órakor.

Egy másik, szintén a gépen utazó olvasónk R. a Flightradarra hivatkozva azzal egészítette ki a történetet, hogy a leszállást követően Pozsonyból kb. 1 óra után a Ryanair az utasok nélküli, üres géppel végül átrepülte Budapestre.

Az ügyben írtunk kérdéseket a Ryanairnek, ha válaszolnak, frissítjük a cikket.