MSZP-s polgármesterjelölt mögött sorakozott fel az ellenzék a II. kerületben

2019.07.28. 13:05

 Az ellenzék Őrsi Gergelyt, a II. kerület MSZP-s képviselőjét támogatja a helyi polgármesteri cím megszerzésében az őszi önkormányzati választáson. 

Az MTI beszámolója szerint a jelölt vasárnap, a kerületben tartott sajtótájékoztatón elmondta, azt szeretnék, ha az önkormányzati politika nem merülne ki a rendezvényszervezésben és a nagyotmondásban, hanem meghallgatná és megoldaná az itt élők problémáit. A kormányfő szombati tusnádfürdői beszédére utalva úgy fogalmazott, kard helyett olyan eszközöket akarnak a kezükbe venni, ami az ott élők mindennapjainak jobbá tételét szolgálja. 

Őrsi Gergely kiemelte, nem háborús övezetet szeretnének, hanem európai színvonalú egészségügyet, megbízható szelektív hulladékszállítást, valamint az illegális sittlerakás megszüntetését és a gyomnövények időben történő lekaszálását. Gy. Németh Erzsébet, a DK fővárosi képviselője elmondta, Budapesten mindenhol összejött az ellenzéki együttműködés, ami segíthet abban, hogy "visszavegyék Budapestet a Fidesztől". 

Berg Dániel, a Momentum elnökségi tagja, helyi képviselőjelöltje felháborítónak nevezte, hogy a II. kerület jelenlegi vezetése képtelen élni a modern világ kínálta lehetőségekkel. Az ellenzéki politikus ingyenes kerületi internetet, egyszerű elektronikus ügyintézést, a fenntarthatóság növelését, valamint a közlekedés és az oktatás korszerűsítését ígérte. 

Béres András, a Párbeszéd elnökségi tagja hangsúlyozta, Őrsi Gergely személye garancia arra, hogy a II. kerület szociálisan érzékenyebbé, környezettudatosabbá váljon. Szepesházi Péter egykori bíró, helyi képviselőjelölt céljaik között említette a "fenyegető iskolabezárások" megakadályozását, a "kérdezni és tudósítani képes" kerületi média kialakítását, valamint a kevésbé tehetős helyi polgárok otthonteremtésének támogatását. 

Szalai Kriszta színművész, helyi képviselőjelölt elmondta, megválasztása esetén az átgondolatlanság, a kapkodás, az "EU-s pénzek ablakon kidobálása" ellen kíván tenni. Őrsi Gergely kérdésre válaszolva elmondta, a Jobbikkal budapesti szinten kötöttek megállapodást, a II. kerületben koordinációs tárgyalások zajlanak, polgármestert nem állítanak. 

Újabb kérdésekre reagálva kijelentette, az MSZP az egész országban teljes ellenzéki egységre törekszik és automatikusan kizárja soraiból azokat, akik a közös ellenzéki jelölttel szemben elindulnak az őszi önkormányzati választáson.