Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Újra indítványozza az ukrán hajóskapitány letartóztatását az ügyészség

2019.07.30. 15:07

Ismételten a hajóskapitány letartóztatását indítványozza a Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség, áll az ügyészség keddi közleményében.

A Kúria a hétfői nyilvános ülésén mondta ki, hogy törvénysértő volt a bíróságok döntése, amikor úgy határoztak, hogy a Viking Sigyn kapitányának a letartóztatását óvadék ellenében megszüntetik és a férfit bűnügyi őrizetbe helyezik. Majd néhány órával a Kúria döntése után, hétfő délután őrizetbe is vették a Viking Sigyn kapitányát.

Polt Péter legfőbb ügyész azután terjesztett be jogorvoslati indítványt a Kúrián a Budai Központi Kerületi Bíróság, illetve a Fővárosi Törvényszék végzéseivel szemben, hogy a hajóskapitány letartóztatását június 13-án óvadék ellenében megszüntették.

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség friss, keddi közleményében azt írja

"az ügyben új fejlemény, hogy a megalapozott gyanú tárgyát képező bűncselekmények köre bővült, a nyomozó hatóság 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettével is meggyanúsította a gyanúsítottat.

Emellett az ügyészség álláspontja szerint a kényszerintézkedésnek több különös oka is fennáll, csak így biztosítható ugyanis a terhelt jelenléte az eljárásban, valamint kizárólag így akadályozható meg a bizonyítás megnehezítése vagy meghiúsítása".

A kényszerintézkedés kérdésében a Fővárosi Törvényszék illetékességi területén működő nyomozási bíró várhatóan a holnapi napon dönt.

A Viking Sigyn kapitányát a baleset másnapján vették őrizetbe és vízi közlekedés halálos tömegszerencsétlenséget okozó, gondatlanságból elkövetett veszélyeztetésének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az ügyészség indítványozta a letartóztatását, ám a bíróság végül 15 millió forintos óvadékért cserébe lehetővé tette, hogy a férfi bűnügyi őrizetbe kerüljön. A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség fellebbezést jelentett be a döntéssel szemben, melyben kifejtette, hogy a férfi jelenléte az eljárási cselekményeken kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosítható. A Fővárosi Törvényszék azonban a kerületi bíróság végzését érdemben nem változtatta meg, és engedélyezte az óvadék letételét. Az ukrán hajóskapitány letartóztatását végül június 13-án megszüntették és a férfit bűnügyi őrizetbe helyezték.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport