Menyhért, Mirjam
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Halasi csipkét, szalámit és hűtőszekrényt is loptak a kiskunhalasi sorozatbetörők

2019.08.02. 09:51

Általában festményeket, ékszereket és berendezési tárgyakat loptak, de halasi csipkét, szarvas trófeát és szalámikat is zsákmányoltak a kiskunhalasi sorozatbetörők a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség közleménye szerint.

Az ügyben most egy 40 éves kiskunhalasi férfi és két bűntársa ellen többrendbeli lopás és más bűncselekmények miatt emeltek vádat.

A vádlottak lakatlan kiskunhalasi házakat szemeltek ki. 2018 szeptembere és 2019 februárja között együtt 22 ingatlanba hatoltak be, a legtöbb esetben az ajtó vagy az ablak betörésével. Volt azonban olyan ház is ahova rongálás nélkül bejutottak. A két vádlott a házakon kívül három parkoló autót is feltört. Az egyik feltört gépkocsiban 90 ezer forint kárt okoztak, a másikból készpénzt, zálogjegyeket és okmányokat loptak, míg a harmadik jármű esetében zsákmány nélkül távoztak.

A 40 éves férfi egyedül is feltört egy garázst, de innen nem vitt el semmit. Egy betörést pedig az ügy harmadik vádlottjával, egy 37 éves kiskunhalasi férfivel együtt követett el. Harkakötönyben egy tanyát törtek fel, ahonnan hűtőszekrényt, fagyasztót és egyéb tárgyakat loptak.

A sorozatbetörők által okozott kár több mint 3 millió forintos. A legkisebb zsákmányuk 10 ezer, míg a legnagyobb több mint egymillió forintos volt. A kár egy része megtérült.

A két idősebb férfi letartóztatásban van, míg a 37 éves vádlott szabadlábon védekezhet. Bűnösségükről a Kiskunhalasi Járásbíróság fog dönteni.