Megvalósulni látszik az ellenzéki összefogás Zalaegerszegen

2019.08.02. 16:13

Keresztes Csaba, a Demokratikus Koalíció helyi választókerületi elnöke lesz a zalai megyeszékhelyen működő ellenzéki pártok közös zalaegerszegi polgármesterjelöltje - jelentette az MTI. 

Hartmann Miklós az öt párt támogatásával létrehozott Tiéd a Város Egyesület elnöke arról beszélt egy pénteki sajtótájékoztatón, hogy néhány hete négy párt, a Demokratikus Koalíció, a Magyar Szocialista Párt, a Lehet Más a Politika és a Jobbik Magyarországért Mozgalom kötött együttműködési megállapodást, amihez utóbb a Mindenki Magyarországáért Mozgalom is csatlakozott. Ezzel megvalósulni látszik a választók által régóta szorgalmazott ellenzéki együttműködés, még ha ideológiailag esetleg egymástól távolinak is tűnnek a partnerek - hangzott el.

A 12 zalaegerszegi választási körzet közül négy esetében nevezték meg a közös képviselőjelölteket, Paksy Zoltánt, az LMP helyi elnökét, Góra Balázst, az MSZP megyei ügyvezető alelnökét, a zalaegerszegi szervezet elnökét, Benke Richárdot, a Jobbik választókerületi elnökét és Keresztes Csabát, a DK választókerületi elnökét. Utóbbi az öt párt közös polgármesterjelöltje is egyben.

Az MTI-nek az esélyeikre vonatkozó kérdésére Hartmann Miklós kifejtette: a jelenlegi polgármestert "talpraesett, rátermett fiatalembernek" tartja - vele nemrég egyeztetett is arról, hogy kulturált, a városhoz méltó hangnemű kampányt fognak folytatni -, de a mögötte álló, "nagyon elkorrumpálódott" politikai, gazdasági, társadalmi háttérrel baj van. Ezért is remélik, hogy bejutnak a képviselőjelöltjeik, illetve esélye van a polgármesterjelöltjüknek is.

Keresztes Csaba nem arra készül, hogy baloldali vagy zöld vagy liberális Zalaegerszeget építsen, hanem "egy szabad várost" szeretnének, ahol mindenki a "tudása, felkészültsége, emberi és szakmai kompetenciái alapján tud boldogulni", nem a politikai kapcsolatai révén.

Úgy fogalmazott, hogy szükség van a városi közélet megtisztítására, ki kell vizsgálni az elmúlt évek ügyeit, ide sorolva a közvilágítás cseréjét, a járműipari tesztpálya földügyeit, vagy a többször módosított és túlárazott beruházásokat.