Sámuel, Hajna
18 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítják a vittulás verekedőt

2019.08.07. 13:43

Garázdasággal és súlyos testi sértés kísérletével gyanúsítja a rendőrség azt a férfit, akit Németországban vettek őrizetbe és kedden este szállítottak Budapestre. Ő az, aki februárban egy már elfogott társával együtt verekedett egy VII. kerületi szórakozóhely, a Vittula előtt.

A férfi ügyvédje, dr. Fülöp Tamás az Index megkeresésére elmondta: a gyanúsítás szerint ügyfele súlyos sérülést nem okozott, egy sértett esetében zúzódást, három esetben pedig mindössze könnyű hámsérülést állapítottak meg. "A történtek és abban az ügyfelem szerepének a feltárását én is most kezdtem meg, a gyanúsított vélhetően később vallomást is fog tenni, de ez majd az ő döntése lesz" - közölte az ügyvéd.

Ahogy korábban  az Index is beszámolt róla , február 21-én éjszaka két férfi több embert – köztük több nőt és régóta Magyarországon élő külföldit is – megvert a Kertész utcai, Vittula nevű romkocsma előtt. Az egyik verekedőt néhány nappal később  elfogták .