Huba
16 °C
33 °C
Index - In English In English Eng

Véletlenül nem azt az ügyintézőt akarta megvesztegetni, akiről azt hitte, megvesztegethető

2019.08.09. 10:52

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy férfi ellen, aki megpróbált megvesztegetni egy okmányirodai ügyintézőt, mert azt hitte, korrumpálható, de összekeverte egy másik emberrel. 

A 33 éves férfi 2016 márciusában egy XXIII. kerületi buszmegállóban megszólított egy nőt, a XX. kerületi okmányiroda egyik ügyintézőjét.

A férfi azt hitte, hogy a nő egy másik okmányirodai ügyintéző, aki valótlan tartalmú közokiratok kiállításában vesz részt.

A férfi a megszólított hatósági ügyintézőtől azt kérte, hogy olyan külföldi állampolgároknak állítson ki útlevelet, akik nem beszélnek magyarul, illetve az igénylő okiratoktól eltér a személyazonosságuk. A vádlott az ügyintézőnek dokumentumonként 300 ezer forintot ígért, azzal, hogy naponta öt-tíz embert tudna hozzá vinni. A hatósági ügyintéző a felkérést elutasította, és jelezte felettesének a történteket.

Az ellen, akivel a férfi összekeverte a megszólított ügyintézőt, az ügyészség már vádat emelt májusban. A 31 éves nő 2015 júniusa és 2016 decembere között mintegy kétszáz hamis útlevelet és személyazonosító igazolványt állított ki nem uniós - többek között ukrán, orosz, azeri, iráni és albán - állampolgároknak. (MTI)