Edit
10 °C
27 °C
Index - In English In English Eng

Havi 850 ezer forintért ad tanácsot a kormánynak az újirázi plébános

2019.08.16. 21:12

Havi 850 ezer forintot kap havonta Dr. Dénes Zoltán, a Hajdú-Bihar megyei Újiráz plébánosa, amiért tanácsokat ad az Emberi Erőforrások Minisztériumának a Szent László lovagkirály-zarándokút tudományos hátterét megalapozó tudományos munka elkészítéséhez - erről számolt be az RTL Klub híradója. 

A Szent László nagyváradi sírjához a középkorban sokan elzarándokoltak, a lovagkirály koponyáját tartalmazó mellszobor állítólag többször is csodát tett. Kásler Miklós miniszter pedig már korábban is beszélt arról, hogy szeretné feléleszteni a zarándoklat hagyományát, ehhez kérték Dr. Dénes Zoltán segítségét, aki június óta kap fizetést az EMMI-től.

A plébános az RTL Klubnak azt nyilatkozta, hogy a zarándokúttal kapcsolatos munkája miatt amúgy elég sokat utazik, sok költsége van, így adózás és egyebek után jó, ha 100 ezer forintja marad a 850 ezerből. Dr. Dénes azt is mondta, hogy neki egy inspiráció ez a feladat, ahogy a zarándokút lényege is az, hogy pozitív irányba változtassa az emberek életét. 

A mentális egészség fönntartása sokkal jobb, mint amikor a végén operálni kell az embert. 

 - mondta a híradónak a plébános, akinek hitéletről és egészségügyről szóló nézetei eléggé rímelnek Kásler miniszterére, aki korábban arról beszélt, hogy a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető a tízparancsolattal