Maga Hassay Zsófia jelentette fel a házánál sajtótájékoztatót tartó ellenzéki politikusokat

2019.08.23. 17:00 Módosítva: 2019.08.23. 17:21

Kerpel-Fronius Gábort és Temesvári Szilviát valóban a terézvárosi polgármester, Hassay Zsófia rózsadombi házánál tartott sajtótájékoztatója miatt idézte be a rendőrség, derült ki a Fekete-Győr András, a Momentum elnöke, valamint Soproni Tamás Terézváros közös ellenzéki polgármesterjelöltje és Temesvári Szilvia a Párbeszéd helyi politikusa által tartott sajtótájékoztatón.

Ugyan ez az akció is közterületen zajlott, ezúttal vélhetően megússzák a feljelentést az ellenzéki politikusok, noha Fekete-Győrék azt is elmondták: maga Hassay Zsófia tette a bejelentést, méghozzá a gyülekezési joggal való visszaélésre panaszkodva.

Mi is megírtuk, Kerpel-Fronius Gábor és Temesvári Szilvia az inkriminált sajtótájékoztatón arról beszéltek: a kerületi vagyonnyilatkozat-vizsgáló bizottság összehívását kezdeményezik, hogy kiderüljön, miből vásárolta magának egy hatalmas budai, második kerületi házat a fideszes polgármester. Hassay Zsófia 2014-es vagyonnyilatkozata szerint ugyanis akkor még csak egy 65 négyzetméteres lakása volt, két évvel később viszont budai villát vásárolt – miközben ezalatt bevallott bevételei alapján legfeljebb 4,8 millió forintot takaríthatott volna meg.

Temesvári Szilvia most, már a Kodály köröndnél arról beszélt:

Hassay Zsófia ahelyett, hogy a felé intézett vagyonosodási kérdésre válaszolt volna, feljelentést tett ellenünk - amely egyébként minden törvényi alapot nélkülöz.

A Párbeszéd politikusa szerint ugyanis Hassay a feljelentésben demonstrációként állította be ezt az eseményt, miközben az egyértelműen egy teljesen törvényes sajtótájékoztató volt. Temesvári ismételten felszólította a jelenlegi fideszes polgármestert, hogy adjon magyarázatot arra, hogyan tudta két év alatt a 65 négyzetméteres lakását egy budai villára cserélni.

Soproni Tamás, Terézváros közös ellenzéki polgármesterjelöltje szerint ez a villabotrány jól összefoglalja a Fidesz és a jelenlegi terézvárosi vezetés jogellenes és morálisan elítélendő politizálását. Nem elég, hogy lejáratókampányokat indítanak, idő előtt kezdenek el kampányolni, most már a karhatalmi erőket is felhasználják az ellenzék jelöltjei ellen, fogalmazott. Soproni elmondta:

Hassay Zsófiának közszereplőként el kell viselni, ha kérdéseket tesznek fel neki és el kell tudnia számolnia a vagyonával. Ha kérdéseket kap, nem hívhat rendőrséget a kérdezőkre, hanem igenis ki kell állnia a nyilvánosság elé, és számot kell adnia a vagyonosodásáról. Rendőrt hívni ellenzéki politikusokra a szólásszabadság elleni támadás. Hassay Zsófia mind szakmailag, mind erkölcsileg megbukott, nem méltó Terézváros vezetésére

– jelentette ki. A sajtótájékoztatón Fekete-Győr András a Momentum közössége nevében üzente, hogy

minden egyes önkormányzati képviselő és polgármesterjelölt mellett ki fognak állni, akiket hasonló támadások érnek, jogi segítséget fognak nyújtani és politikai válaszcsapásokat fognak mérni a Fideszre - első körben ősszel, amikor a hatóságokat megtévesztő, jogot nem ismerő, lakosokat meglopó jelöltek helyett az ellenzék tenni akaró, valóban az emberek érdekeiért harcoló politikusai kerülnek majd megválasztásra.

Az ügyet egyébként Karácsony Gergely közös ellenzéki főpolgármester-jelölt is úgy kommentálta: "meg fogjuk védeni a barátainkat a pártállami hatalom vegzálásától". A mostani sajtótájékoztatót egyébként éppen Karácsony Facebook-oldalán lehetett videón követni:

A sajtótájékoztató végén Temesvári Szilvia megmutatta a sajtó képviselőinek a feljelentést, így bizonyítva, hogy azt Hassay Zsófia tette meg, valamint hogy az indok gyülekezési joggal történő visszaélés.

Még csütörtökön az Indexnek válaszolva a rendőrség is azt állította, a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 189.§ (3a) bekezdés d) pontja alapján indították az eljárást. A hivatkozott jogszabály szerint 

szabálysértést követ el, aki a gyűlést szervezőként vagy vezetőként - a spontán gyűlés esetét kivéve - bejelentés nélkül tartja meg,

Azaz a rendőrség elfogadta azt az érvelést, miszerint a helyszíni sajtótájékoztató egy "gyűlés". ezzel szemben a pénteki kormányinfón kérdésünkre Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter is azt mondta:

sajtótájékoztatóra egyértelműen nem vonatkozik a gyülekezési törvény.