Túrkevén lenne polgármester Sallai Róbert Benedek

2019.08.26. 14:25

A Facebook-oldalán jelentette be az LMP-ből a nyár elején kilépett Sallai Róbert Benedek, hogy aláírásgyűjtésbe kezd, hogy elindulhasson polgármesternek lakóhelyén, Túrkevén.

Az Azonnali által kiszúrt posztban Sallai azt írta: önkormányzati képviselő nem szeretne lenni, csak a polgármesterségért indul, mivel korábban több cikluson át volt önkormányzati képviselő, és azt tapasztalta, hogy csak a polgármester az, aki „érdemi hatással tud lenni a dolgokra”.

Az Azonnali meg is próbálta nyilatkozatra bírni a politikust, aki azonban azzal hárította el a megkeresést, hogy ez egy helyi ügy, aminek szerinte nincs jelentősége és hírértéke, és különben is, Ungár Péter lapjának nem nyilatkozik.

A portál azt is felidézte, a nyolcezres településen az induláshoz egyébként 216 aláírást kell majd összegyűjteni. Jelenleg a várost a fideszes Vida Tamás vezeti, aki a 2014-es választást nagyon magasan nyerte, majdnem háromszor annyi szavazatot szerzett, mint a második helyre befutó jelölt, Ozsváth László. Túrkevén egyelőre nem jelentették be az ellenzéki pártok együttműködését, de a portál úgy tudja: a DK, a Momentum az idén is elinduló MSZP-s Ozsváth Lászlót támogatja majd, aki jelenleg egyébként önkormányzati képviselő.

Tavaly Sallai R. Benedek az LMP egy visszalépett képviselőjelöltjének etikai bizottsági meghallgatásán  rátámadt Hadházy Ákosra. Ennek következménye lett az elsőfokú kizárása a pártból, melyet ugyanakkor távozása követett.