Beszólt a Fidesznek, most az ellenzék polgármesterjelöltje lett

2019.08.27. 07:24

A berettyóújfalui Gróf Tisza István Kórház szülészeti osztályának korábbi vezetője lesz az ellenzék közös polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon, írja a 444.

Zákány Zsolt a városba tervezett börtönkórház egyik leghangosabb kritikusaként lett ismert, több nyilvános fórumon szembement a beruházást támogató fideszes városvezetéssel és a kórház igazgatójával is. Az ügyben 2017-ben népszavazást írtak ki, amit kétharmados többséggel megnyertek az építkezés ellenzői, de az alacsony részvétel miatt a szavazás érvénytelen volt.

Az önkormányzat ezt úgy értelmezte, az emberek elfogadták a képviselő-testület döntését arról, hogy ingyen átadjanak az államnak egy 14 hektáros, 54 millió forint értékű telket,

idézi fel a 444.

Zákány Zsolt
Zákány Zsolt
Fotó: mindenkimagyarorszaga.hu

Zákányt a népszavazás után felmentették osztályvezetői tisztsége alól. Az indok az volt, hogy Zákány  nem magánemberként, hanem osztályvezető főorvosként szólalt meg az ügyben, és nyilatkozataival rossz fényt vetett a kórházra. 

Zákány két éve még azt mondta, nem tervez politikai pályára lépni, idén mégis ő lesz az ellenzék polgármesterjelöltje. Beállt mögé a Jobbik, a Momentum, az MSZP, az LMP és a DK is, igaz, utóbbi saját egyéni képviselőket indít. 

Zákány a beruházást akkor sem állíthatná le, ha megválasztanák, polgármesterként viszont azt szeretné elérni, hogy a börtönkórház ne veszélyeztesse a közbiztonságot, a civil betegek várólistája pedig ne legyen hosszabb azért, mert helyettük a fogvatartottakat kell ellátni.