Két és fél órás késések is vannak a ceglédi vasútvonalon
Áramellátási hiba miatt szünetelt a vonatközlekedés vasárnap délutántól 16 óra 30 percig Monornál, ezért a Budapest–Cegléd vonalon 60-90 perccel meghosszabbodik a menetidő – közölte a Mávinform vasárnap közleményben az MTI-vel.
Kavalecz Imre közölte: a monori állomáson áramellátási hiba keletkezett, emiatt továbbra sem működik a biztosítóberendezés, ezért a vonatok lassabban haladhatnak. A szakemberek dolgoznak a helyreállításon.
A helyi monori személyvonatok közlekedésében menetrendi változások, korlátozások lehetnek. Az S 50-es vonatok Üllőig közlekednek, onnan visszaindulnak a Nyugati pályaudvarra. A zónázó vonatok, amikor a közlekedés megindul, Üllő és Monor között Hosszúberek-Péteri megállóhelyen is megállnak – közölte a szóvivő. A MÁV azt ajánlja, hogy aki teheti, válassza a Szolnok–Újszász–Budapest–Keleti pályaudvar közötti vonatokat – tette hozzá.
A Vonatinfót megnézve viszont súlyosabbnak tűnik a helyzet: vasárnap délután fél hatkor találni olyan vonatot a Cegléd és Budapest közötti szakaszon, amelyik már 157 perces késésnél tart: a Nyíregyháza felől érkező Jázmin IC. A Záhony felé tartó Bereg-Kraszna IC már 90 percnél tart, a korábbi nyíregyházi vonat, a Nyugatiba tartó Szabolcs IC késése 88 perc, a Szeged felől érkező Kiskun IC késése 104 perc, a Ceglédről Budapestre tartó Z50-es személyvonat késése pedig 107 perc.