Péterfalvi nekiment Karácsonyéknak, lomtalanítós álhír terjedt Budán

Kampánynapló - szeptember 4.

DBOGI20190621011
2019.09.04. 13:58

A DK jelöltje lett a megvert roma újságíró

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán közölte, hogy miközben Nyíregyházára tartott, beugrott Hodászra, ahol találkozott Rézműves Benjamin Dániellel. Ő az a roma újságíró, akit néhány hete Budapesten néztek arabnak és összeverték. A poszt szerint Réznűves is DK-s lett, amire Gyurcsány nagyon büszke. 

Megvan a siklósi ellenzéki polgármesterjelölt

Az ATV-nek erősítették meg, hogy Siklóson az ellenzék a független Ottó Krisztián Ottót fogja támogatni. (ATV)

Az MSZP Orbánt és az EBRD-t hibáztatja a kilakoltatásokért

Az MSZP elnökhelyettese, Szakács Lászkü az Orbán Viktor által az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankkal (EBRD) 2015-ben aláírt paktumot okolja azért, hogy a kormány nem gördít akadályt a magyar családok kilakoltatása elé és nem fogad el a bankok jövedelmezőségét mérséklő jogszabályt. Szakács László azt mondta, jelenleg a "devizahiteles ügyekben a bankok nem hibásak", a közjegyzők inkább a bankokat képviselik, a végrehajtáskor rendőrökkel raknak ki családokat az utcára, a jegybank pedig nem tudja, hogyan mozog a forint árfolyama. Szerinte nem véletlenek sorozatáról van szó, hanem mindez összefüggésben van az EBRD-paktummal. 

Az erősen fideszes Mosonmagyaróváron négy ellenzéki is indul a Fidesz ellen

Nem lesz könnyű dolguk. A városban nagy a jólét, erős bástyája ez a Fidesznek - derül ki az Azonnali cikkéből.  

Kósa Lajos: Az emberek négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszesre szavazni

Az ország 3177 önkormányzatából mintegy 1200 településen állított jeltöltet a Fidesz-KDNP, ami az önkormányzatok számát tekintve 37 százalékos eredmény, de ezeken a településeken összesen 7,8 millióan laknak, vagyis az ország lakosságának négyötöde olyan helyen él, ahol lehet fideszes jelöltre szavazni - jelentett be az MTI szerint a párt önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke Békéscsabán. A részletekről szólva Kósa Lajos hozzátette: az ezerkétszázból 850 azon önkormányzatok száma, ahol a Fidesz-KDNP a jelölő szervezet és további 350, ahol más a jelölő, de a kormánypárt támogatásával indulnak a jelöltek.

Lomtalanítós álhírrel szívatták a budaiakat, a polgármester feljelentést tett

Álhír terjesztéséért feljelentést tett Láng Zsolt, Budapest II. kerületének polgármestere, miután ismeretlenek a helyhatóság nevében kiadott hamis szórólapokon félretájékoztatták a lakosságot a kerületi lomtalanításról - közölte a városrész önkormányzata. Az önkormányzat szerint a kerületben ismeretlenek több helyen dobtak be az önkormányzat nevében a postaládákba szórólapokat, amelyeken azt állították, hogy szeptember közepén ki lehet tenni a lomokat. Ezzel szemben az önkormányzat éppen a múlt héten tájékoztatta a lakosságot, hogy a lomtalanítás időpontja idén decemberre csúszik.

Csak akkor lehet nemzetiségi választást tartani, ha van elég jelölt

Hiába tűzött ki a Nemzeti Választási Bizottság 2715 települési és 64 területi nemzetiségi választást, ha nem lesz elegendő számú jelölt, a voksolást nem mindenhol tartják meg október 13-án - írta az MTI. A nemzetiségi választásokat a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásával egy napra, október 13-ára tűzte ki az NVB július 30-án. Az NVB 1745 településen tűzte ki a 2715 választást, több olyan is van ugyanis, ahol több nemzetiség is választhat képviselőket. 

Ezzel kampányol a XX. kerületi ellenzéki polgármesterjelölt

A közrend, a közbiztonság, az oktatás, az egészségügy és a környezetvédelem áll a XX. kerületi közös ellenzéki polgármesterjelölt, Balog Róbert programjának fókuszában. A Momentum, a DK, az MSZP, a Párbeszéd és az LMP által támogatott jelölt szerdán a pesterzsébeti városháza előtt ismertette programjának alapjait, és mutatta be a helyi egyéni választókerületi képviselőjelöltjeiket Hiller Istvánnal, a kerület MSZP-s országgyűlési képviselőjével közösen.

Elnézést kért Kész Zoltánéktól a Soproni Egyetem, amiért nem tarthatják meg a rendezvényüket ott

Az egyetem szerint nem politikai okokból nem tarthatják meg Kész Zoltánék a rendezvényüket, hanem azért, mert politikai kampányidőszak van. 

Fideszes riválist kapott Farkas Flórián szervezete

Váratlan helyről kapott komoly kihívót a Lungo Drom. A meglepően erős vetélytárs egy tiszaburai székhellyel működő szervezet, a Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz), amely a kormánypárttal szimpatizál - írja a  Népszava .

Kitálalt az egykori fideszes alpolgármester

Hosszabb interjút adott az Úgytudjuk.hu-nak Koczka Tibor, Szombathely egykori fideszes alpolgármestere. Koczka 2014-ben még a Fidesz listavezetője volt, öt éve alpolgármester, most viszont már szóba se állnak vele a fideszes vezetők. A lapnak Koczka azt mondta, hogy "az első igazán nagy felháborodása" tavasszal volt, amikor "a frakció társaimnak - meg nekem is, csak én nem hajtottam végre - kiadták, hogy bevándorláspártinak, szivárványkoalícósnak, meg árulnak kell megszólítani a képviselő társaikat". Koczka szerint ő nem hajtotta végre ezt az utasítást.

Szombathelyről még egy szerdai hír: nem csak Koczka, de egy másik exfideszes "Hende-ember", Marton Zsolt is a Fidesz ellen indul. 

Nézőpont Intézet: Masszívan vezet a Fidesz-KDNP

Őrzi masszív többségét a Fidesz-KDNP a pártok népszerűségi versenyében, a polgári oldal a leadott szavazatok 53 százalékát szerezné meg egy aktuális választáson - írta a Nézőpont Intézet felmérésére hivatkozva a Magyar Nemzet. Eszerint az ellenzéki pártokkal szimpatizálók köre stagnált vagy csökkent az elmúlt hónapban. 

Péterfalvi a Magyar Hírlapban ment neki Karácsonyéknak

A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke szerint a józan ésszel és az ajánlások gyűjtését szabályozó törvények szellemével is ellentétes az, hogy a hírek szerint aránytalanul nagy mennyiségben vett fel ajánlóíveket Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt stábja - írja a szerdai Magyar Hírlap. Péterfalvi ugyanakkor elismeri, hogy Karácsonyék eljárása nem jogszabály-ellenes.

Karácsony kiborult Tarlós egyik kijelentése miatt

Karácsony Gergely sértőnek találja Tarlós István kijelentését, amely szerint ő azért ne lenne alkalmas jelölt, mert nem Budapesten született. A politikus az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában még kedd este azt mondta: a főpolgármester ezzel sokakat eltalált. A legújabb plakátkampánnyal kapcsolatban úgy véli, hogy Tarlós István a kormány bábja, de azt is megemlítette, hogy tulajdonképpen az a politikai is tekinthető populistának, amellyel ő igyekszik szövetséget kötni a budapesti emberekkel.

Végrehajtást indított a Jobbik Habony Árpád ellen

Elrendelte a bíróság a végrehajtási eljárás megindítását Habony Árpád ellen, mivel nem volt hajlandó kifizetni a Jobbiknak a jogerősen megítélt perköltséget - ezt az ellenzéki párt adta hírül. Habony még 2017-ben perelte be a Jobbikot, mert a "Ti dolgoztok, Ők Lopnak" feliratú plakátjaik egyik változatán őt is szerepeltették. Habony akkor azt sérelmezte, hogy ő nem közszereplő, de azóta a Kúria is megállapította, hogy valójában közszereplőnek számít. 

(Borítókép: Péterfalvi Attila. Fotó:  Bodnár Boglárka  / MTI )