Kásler: 800 helyszínen 276 milliárd forintot költ oktatásra a kormány

2019.09.09. 12:37

Az elmúlt évtized legjelentősebb fejlesztései valósulnak meg az oktatásban, a Nemzeti Köznevelési és Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében 800 helyszínen 276 milliárd forintból történnek beruházások – mondta az emberi erőforrások minisztere az MTI beszámolója szerint.

Kásler szerint 158 beruházás folyamatban van, ebből 51 uszodát, 47 tornatermet, 47 pedig fejlesztett tantermet érint. Létesül 15 új iskola és egy új óvoda – ismertette, hozzátéve: 66 beruházás 66 milliárd forint értékben már befejeződött.

Kásler kitért a Modern városok programra, amely 2015 és 2022 között hat városban 19 oktatási intézmény fejlesztését, bővítését, kiépítését foglalja magába 51,5 milliárd forintnyi hazai forrásból. 2019-ben három városban 26,5 milliárd forint értékben befejeződtek a fejlesztések: Debrecenben átadták az alap- és középfokú nemzetközi iskolát, Tatabányán az Árpád Gimnáziumot reálgimnáziummá alakították, Érden felújítottak négy óvodát és elhelyezték egy óvoda alapkövét.

Elmondta, hogy az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program keretében 2014-2020 között nemzetközi forrásból, 126 milliárd forint értékben 615 intézményt fejlesztenek; 437 intézményben 30 milliárd forintért oktatási eszközöket szereznek be, tantermeket újítanak fel, nyílászárókat cserélnek. Eddig 399 projekt fejeződött be – közölte a miniszter, hozzátéve: 108 tankerületben infrastrukturális fejlesztések történnek az esélyegyenlőség megteremtésére.

31 milliárd forintot biztosítanak a nem állami fenntartású, főleg egyházi intézmények támogatására, és 5 milliárd áll rendelkezésre a fogyatékkal élők nevelő-oktató intézményeinek és szakszolgálatainak támogatására.

Kásler Miklós beszámolt arról is, hogy a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban 22,5 milliárdot fordítanak 74 iskola környezetbarát és energiatakarékos átalakítására. Ez magában foglal szigetelési munkákat, valamint fűtési-hűtési rendszerek és vízvezetékek korszerűsítését. Eddig négy iskolában fejeződtek be a munkálatok - mondta a miniszter, aki kitért arra is, hogy a következő tanévtől 1,2 millióan kapják ingyenesen a tankönyveket. Beszélt arról is, hogy elkészült az új Nemzeti alaptanterv, és gyakorlatilag kész a kerettanterv is.

Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár arról beszélt, hogy nagyon heterogén volt az az intézményállomány, ami állami fenntartásba került. Voltak önkormányzatok, amelyek nagyon odafigyeltek az intézményekre, míg másoknál hiányoztak az anyagi lehetőségek, vagy más oka volt a figyelem hiányának – fogalmazott.