Bérelt barlangban termesztette a kannabiszt egy budai férfi

2019.09.12. 06:41

Páratlan helyen bukkantak kannabiszültetvényre a rendőrök a XXII. kerületben: az önkormányzattól bérelt barlangban. 

Pedig a 41 éves F. Gyula mindenre felkészült., ahogyan az a Police.hu-n látható videóból is kiderül. A bérelt barlang a saját ingatlanához tartozó terület szomszédságában feküdt, itt – mivel F. Gyula tudta, hogy marihuánát nem szabad termeszteni – a barlang első részében laskagombákat termesztett – azt ugyanis szabad.

„Tevékenységének leplezése érdekében a vájat első részében laskagombát termesztett, míg utólag, falazással leválasztotta a helyiség hátsó, megközelítőleg 400 m²-es részét, amelyen egy ventilátorral álcázott rejtekajtót alakított ki” – írta a Police.hu, megjegyezve, hogy a helyet a 19. században mészkőbányászat során kivájt barlangrendszerből alakították ki, amelyet ma valóban gyakran használnak gombatermesztésre.

Éppen erre hivatkozva próbálta a szeptember 10-én – nyilván nem ok nélkül – helyszínre érkező nyomozókat megtéveszteni F. Gyula, aki „a termesztett gomba spóráinak veszélyességét hangsúlyozva megpróbálta megtéveszteni azért, hogy a légzőkészülékek viselésével ne lehessen a kábítószer jellegzetes szaga alapján a rejtekhely nyomára bukkanni.”

Kiderült, miért maradt ki az áram

A nyomozók azonban nem hagyták magukat és „a helyszínen fellelt nyomok, valamint a terhelt magatartása alapján a nyomozók megbontották a falazatot, amely mögött megtalálták a járatrendszer további termeit, valamint az azokban kialakított kannabisz-ültetvényt, amely 386 tő, szüret előtt álló növényt tartalmazott. A helyszínen talált eszközök valószínűsítik, hogy a feltárt helyiségben hosszabb ideje folyt a kannabisz termesztése.”

Ráadásul F. Gyula a növények megvilágításához és szellőztetéséhez a villanyóra megkerülésével vételezett áramot. Az elmúlt időszakban tapasztalható áramkimaradásoknak – mely az érintett körzet életét nagymértékben nehezítette – vélhetően ez volt az oka.

A KR NNI munkatársai F. Gyulát – előállítását követően – gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.