Nem érdekelte a diákokat az országos iskolasztrájk

2019.09.13. 15:22

Augusztus végén, a köznevelési törvény módosítása elleni tüntetésen az eseményt szervezők szeptember 13-ra országos diáksztrájkot hirdettek. Pénteken Budapest több pontján, valamint Pécsen, Szegeden és Szombathelyen is az oktatással kapcsolatos alternatív tanórákra, előadásokra és beszélgetésekre várják a diákokat az iskola helyett.

A Diákszolidaritási Akció és a Pedagógusok Országos Szövetsége által meghirdetett Facebook-eseményen

mindössze 226-an jelezték részvételi szándékukat a programokon.

A szervezők délelőtt 10 órakor, az Auróra szórakozóhelyen és közösség térben tartottak sajtótájékoztatót. Ezen Szűcs Tamás, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke azt mondta, hogy a Kádár-rendszer derekán volt olyan oktatási struktúra, mint amilyen a mai.

Szerinte sokkal több tanár elégedetlen, mint amennyien erről beszélni mernének, tettekre bírni pedig még nehezebb a pedagógusokat. 2010 után nagyobb visszalépés történt az oktatásban, mint a rendszerváltás óta bármikor, számolt be az MTI.

A sajtótájékoztató után Szűcs alternatív óra keretében a közoktatási törvényről beszélt az Aurórában összegyűlt fiataloknak. Később – mások mellett – Körösztös Gergő kortárs költő az irodalomoktatásról, Eörsi László történész az 1956-os szabadságharcról tartott előadást. László János, a Nyomtass te is! mozgalom tagja a sajtószabadságról beszélgetett a diákokkal.

Alternatív történelemóra Eörsi László történésszel
Alternatív történelemóra Eörsi László történésszel
Fotó: aHang / Facebook

Az esemény zárásaként a margitszigeti Alsó Nagyréten fél öttől közös beszélgetést tartanak az oktatás helyzetéről, amin ott lesz Molnár Áron (noÁr), az oktatással és más közügyekkel rendszeresen foglalkozó színész is.