Virág
0 °C
2 °C

Válságos állapotban van az a nő, akit tehervonat gázolt el Zuglónál

2019.09.13. 12:50 Módosítva: 2019.09.13. 12:54

Csütörtökön tehervonat gázolt el egy fiatal nőt Zugló megállóhelyen, a MÁV közleményt adott ki az eset részleteiről.  

A vasúttársaság kiemelte, hogy a baleset az állomáson folyó peronfelújítás kordonnal elkerített munkaterületén kívül, a már elkészült, az utasforgalom számára átadott részen következett be. A munkák miatt azon a szakaszon 80 kilométer/órás sebesség helyett csak 40 kilométer/órával mehetnek a vonatok. Az eddigi vizsgálatok szerint a tehervonat betartotta a korlátozást. A baleset időpontjában néhány utas várakozott a peronon, a hangosbemondón a vonat érkezése előtt három-öt perccel többször elhangzott, hogy a megállóhelyen hamarosan vonat halad át.

Flóris István, a Péterfy Kórház-Rendelőintézet és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézet főigazgató-helyettese közleményében azt írta: csütörtökön 14 óra 40 perckor vittek be a mentők egy fiatal nőt súlyos, életveszélyes koponya-, mellkas-, hasüregi és végtagsérülésekkel a traumatológiai intézetbe. Állapotát átmenetileg sikerült stabilizálni, csütörtökön életmentő műtéti beavatkozásokat végeztek el rajta. A sérültet az intenzív osztályon kezelik, állapota továbbra is válságos. A rendőrség is vizsgálja a gázolás körülményeit.