Vízfertőzés miatt zártak be egy budapesti bölcsődét és óvodát

20190913 090444[1]
2019.09.13. 15:31

Szeptember 2-án 63 új bölcsődés kezdte el a tanévet Budapesten, a XVII. kerületi Gólyafészek Bölcsődében, de a gyerekek nem élvezhették sokáig az új környezetet. Két nappal a kezdés után egy ajtóra ragasztott üzenet fogadta a bölcsődéhez érkezőket. A lapon a Rákosmenti Önkormányzat közleménye állt, miszerint az épületben műszaki meghibásodás történt, és a gyerekek biztonsága érdekében az önkormányzat átmenetileg bezáratja a bölcsődét, és a mellette található Csicsergő Óvodát is – számolt be a történtekről a  Rákosvidék  oldal.

Az oldal információi szerint a hiba a vízhálózatot érintette, valamilyen ismeretlen anyag kerülhetett az ivóvízbe. Az érintett szülőket telefonon értesítették a kialakult helyzetről, és hogy gyereküket átmenetileg melyik másik kerületi óvodában és bölcsődében helyezik el. A bezárás több mint kétszáz gyereket és dolgozót érintett.

A bölcsőde udvarán egy ivóvíz feliratú lajtos kocsi áll, valamint az épület körüli lyukakból, és az azokból kiálló csövekből is arra lehet következtetni, hogy a vízhálózattal adódtak a gondok. Információink szerint az épületben habos állagú víz folyt a csapokból. Az esettel kapcsolatban felkerestük a bölcsőde és az óvoda intézményvezetőit, de nem akartak nyilatkozni, kérdéseinkkel az önkormányzathoz irányítottak tovább minket.

Horváth Tamás alpolgármester az Indexnek azt mondta, hogy az épületben a melegvíz-előállító rendszer hibásodott meg szeptember 3-án, ezért egy lajtos kocsival és palackozott ásványvizekkel oldották meg a vízellátást. Még aznap döntöttek az épület azonnali bezárásáról, és vízminta-vételt kértek a hatóságoktól.

Horváth szerint a vízben valóban találtak szennyeződést, de ennek mértéke még a hiba bekövetkezésekor is a határérték alatt volt, de a gyerekek és dolgozók biztonsága érdekében az intézmények bezárása mellett döntöttek. 

Az elmúlt napokban a vízhálózat javításán dolgoztak, aminek a nyomai az épületen kívül is jól látszódnak. A munkálatokkal néhány napja végeztek, és a rendszer átmosása után a NÉBIH és az ÁNTSZ is vett vízmintát a hálózatból. 

Az egymástól függetlenül elvégzett laborvizsgálatok negatív eredményt mutattak ki, ezért a bölcsőde és az óvoda szeptember 16-án, hétfőn újranyithat.

Az alpolgármester elmondta, hogy a környező lakótelep vízhálózatát a meghibásodás nem érintette, az kizárólag az épületen belül előállt probléma miatt történt.

Megkérdeztük az önkormányzatot, pontosan milyen szennyeződésről volt szó, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Pál Tamás / Index)