Fideszes magánéleti bosszúdráma lett Érden a kampányból

68405543 883601425329852 3463371948577259520 o
2019.09.18. 10:49 Módosítva: 2019.09.19. 09:19
Az önkormányzati választások közeledtével Érden egyre feszültebb a helyzet. Egy, a Fidesz frakciójából tavaly kirakott önkormányzati képviselő elindul a jelenlegi fideszes polgármester ellen. Közben az új kihívó élettársa a Facebookon teregeti ki az érdi városvezetés szennyesét, és ezzel Egerszegi Krisztina családjának tagjait is csatasorba állítja a helyi politikai háborúban.

T. Mészáros prédikálja a vizet és közben issza a bort, és úgy hazudik, hogy öröm nézni!

– ezzel a felütéssel kezdődik az a nyilvános Facebook-poszt, amiben Szántó Erzsébet, az Érdi Sport Kft. tavaly nyáron botrányos körülmények között leváltott ügyvezetője kitálal. Szántó azt állítja:

Érd fideszes polgármestere, T. Mészáros András az Érdi Sport Kft.-n keresztül mosta tisztára a várostól ellopott pénzét.

Szántó egyébként saját magára nézve is terhelő vallomást tesz, de azzal védekezik, hogy őt zsarolással kényszerítették bele az ügybe. 

A posztjához három olyan, 2017-re dátumozott támogatói nyilatkozat fotóját is csatolja, amelyek szerint T. Mészáros az Összefogás Egyesület elnökeként összesen 3 millió forintot vett át tőle. Szántó most azt állítja, a valóságban egyetlen forintot sem adott át a polgármesternek.

Az érdi dráma fő- és mellékszereplői

T. Mészáros András: Érd fideszes polgármestere 2006 óta.
Tekauer Norbert: az érdi 5-ös egyéni választókerület független képviselője 2006 óta. Minden alkalommal a Fidesz–KDNP támogatásával indult a választásokon, tavaly nyárig a Fidesz frakciójának tagja volt Érden. Tavaly nyáron távozott az érdi kézilabdacsapatnál betöltött klubelnöki pozíciójából is.
Szántó Erzsébet: Tekauer Norbert élettársa, a teljes mértékben városi tulajdonú Érdi Sport Kft. ügyvezetője volt. Tavaly nyáron indoklás nélkül tette ki ebből a pozíciójából a városvezetés. Boldog Anna: az Érdi Sport Kft. jelenlegi ügyvezetője, a helyiek szerint T. Mészáros András bizalmi embere. Ő vezeti a szintén önkormányzati tulajdonú Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Kft.-t is. Berczi Zita: T. Mészáros András felesége. Társtulajdonosa és ügyvezetője az Érdi Úszósport Kft.-nek. Egerszegi Klára: Egerszegi Krisztina testvére, Tekauer Norbert korábbi felesége. Az Érdi Úszósport Kft. társtulajdonosa.
Egerszegi János: Egerszegi Krisztina és Egerszegi Klára édesapja, Tekauer korábbi apósa. T. Mészáros hivatalos támogatója.

Az érdi helyi politikában kevésbé jártas olvasók számára furcsa lehet, hogy miért épp most, több mint egy évvel az Érdi Sport Kft. vezetői pozíciójából való eltávolítása után áll ki a nyilvánosság elé Szántó azokkal az állítólagos piszkos ügyekkel, amikbe állítása szerint belelátott. A szennyes kampányidőszakban történő kiteregetését jobban megérthetjük, ha figyelembe vesszük, hogy Szántó élettársa, Tekauer Norbert idén ősszel T. Mészáros kihívójaként elindul Érden a polgármesteri pozícióért.

Tavaly nyáron, elsősorban az ügy sportvonatkozása miatt került a hírekbe Érd jelenlegi, fideszes polgármesterének, T. Mészáros Andrásnak és a független önkormányzati képviselőként most a polgármesteri pozícióért versenybe szálló Tekauer Norbert konfliktusának egy szelete.

2018 júliusában történt, hogy Tekauer lemondott klubelnöki pozíciójáról az érdi női kézilabdacsapatnál, és kiállt a fideszes városvezetés által leváltott sportvezető, Szántó Erzsébet mellett. Ezután, augusztus elején Tekauert kitették az érdi Fidesz-frakcióból, amelynek több mint egy évtizedig volt megbízható tagja az amúgy független jelöltként megválasztott képviselő.

Állítólag a sporton vesztek össze

Az ügy miatt az Index megkereste T. Mészáros Andrást, aki nem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre, de azt mondta, nem igazak Szántó kijelentései. A polgármester ezenkívül a sajtófőnökén keresztül elküldött egy közleményt, amelyben az őt támadókra egyszerűen csak „ellenzékként” hivatkozik, és azt hangsúlyozza, hogy az elmúlt öt évben az ellenzék mindig Érd fejlődése ellen szavazott. Amikor megpróbáltuk megtudni, hogy Tekauert is ebbe az ellenzékbe sorolja-e (annak ellenére, hogy ő az emlegetett elmúlt öt év nagy részében a Fidesz frakciójának tagjaként, a Fidesz akarata szerint szavazott), szintén nem kaptunk választ T. Mészárostól.

Tekauer Norberttel a nyár folyamán hosszan beszélgettünk a politikai munkásságáról, illetve a közte és a jelenlegi polgármester között kialakult konfliktusról. Az Index júliusi interjújának megjelenése előtt Tekauer mindent visszavont a korábbi nyilatkozatából. A friss fejlemények után újból megkerestük őt, SMS-ben visszahívást ígért, de a cikk megjelenéséig nem kívánt nyilatkozni. Saját privát Facebook-oldalán ugyanakkor ő is megosztotta Szántó Erzsébet posztját.

Az Indexnek az érdi Fidesz-frakció tagjai közül korábban, még a nyáron egyedül Kéri Mihály nyilatkozott T. Mészárosék konfliktusáról. Kéri nemcsak frakciótársa volt Tekauernek, de az érdi sportbizottságban is együtt dolgozik vele. A fideszes képviselő visszaemlékezései nagyjából egybeestek a médiában megjelent információkból kirajzolódó narratívával. Szerinte T. Mészáros András és Tekauer Norbert konfliktusának három fontos állomása volt:

  1. Az érdi kézisek súlyos vereséget szenvedtek 2018 áprilisában a Fraditól (32-15). Ezután T. Mészáros azt mondta, hiába ömlik a közpénz a csapatba, nem jönnek az eredmények. A polgármester ehhez azt is hozzátette: ideje lenne leváltani a klubvezetést.
  2. A polgármester elégedetlen volt a városi kézilabdacsarnok beruházásának előkészítésével, ezért kijelentette, hogy nem hajlandó többet együtt dolgozni Szántó Erzsébettel, az Érdi Sport Kft. ügyvezetőjével. Szántót ezt követően villámgyorsasággal, hivatalosan indoklás nélkül hívta vissza a városvezetés.
  3. Tekauer válaszul nemcsak hogy nem volt hajlandó megszavazni saját élettársa visszahívását, de nyíltan szembement az érdi Fidesz, illetve a polgármester akaratával, és saját klubvezetői pozíciójáról is lemondott.

Kéri szerint ezek után azért kellett Tekauernek távoznia a Fidesz frakciójából, mert nem tartotta a pártfegyelmet.

Pénz és hatalomvesztés is állhat a háttérben

Az érdi önkormányzat ellenzéki képviselői közül – szintén korábban, a nyár folyamán – többen is azt nyilatkozták az Indexnek, hogy váratlannak és meglepőnek találták azt, ahogy Tekauer és Szántó párosa látszólag egyik pillanatról a másikra kiesett a helyi Fidesz kegyeiből. Az ellenzéki képviselők között van, aki elképzelhetőnek tartja, hogy sportszakmai kérdéseken különbözött össze a polgármester Tekauerrel és Szántóval. Mások ugyanakkor arra utaltak, hogy a konfliktus forrása anyagi-hatalmi természetű is lehet, hiszen az érdi kézilabdaklub vezetése városi szinten igen jelentős pénzmennyiség felett dönt. 

Az utóbbi elméletet támogatja az is, hogy Szántó Erzsébet a Sport Kft.-től való távozása után egy interjúban arról beszélt:

T. Mészáros András vezetésével egy „családi-baráti királyság” épül az érdi kézilabdában.

Szántó ehhez azt is hozzátette, szerinte azért szabadult meg tőle a polgármester, hogy Boldog Annának csináljon helyet. Boldog ugyanis az érdiek szerint régóta T. Mészáros bizalmi embere, nem véletlen, hogy több városi tulajdonú cégben is vezető szerepet tölt be. Őt eredetileg csak ideiglenesen nevezték ki a Sport Kft. élére, a városi közgyűlésen maga T. Mészáros is csak „tűzoltásként” utalt a kinevezésére. Azonban több mint egy év elteltével még mindig Boldog a Sport Kft. ügyvezető igazgatója. 

Egerszegi Krisztina családtagjait is csatasorba hívják

A Tekauer és T. Mészáros között kialakult konfliktusba Egerszegi Krisztina úszó családját is behúzták, olyannyira, hogy az ötszörös olimpiai bajnok klasszis rokonai egyre-másra arra kényszerülnek, hogy oldalt válasszanak, és nyilvánosan támogassák a két jelölt valamelyikét. Tekauer exfelesége – és gyermekei anyja –, Klára ugyanis a klasszis úszónő testvére. 

Egerszegi János (Egerszegi Krisztina és Egerszegi Klára apja) nyíltan kiállt T. Mészáros András polgármesterjelölt mellett, és így beszállt a Fidesz helyi kampányába – írta a 24.hu.  

Számomra a család az első, és szeretném, hogy a családom, unokáim itt, ebben a biztonságos és folyamatosan fejlődő városban élhessenek!

– olvasható az érdi polgármester hivatalos Facebook-oldalán közzétett posztban Egerszegi János támogató nyilatkozata. Egerszegi Krisztina apja szerint T. Mészáros személye garantálja azt, hogy Érd olyan hely  lesz a jövőben is, amilyet a családjának elképzelt.

Erről azonban egészen más véleményen vannak Tekauer Norbert gyermekei, akik kikérték maguknak azt, hogy saját nagyapjuk, Egerszegi János kampányeszközként használja őket. Tekauer Patrik és Tekauer Márk nyilvános Facebook-posztban határolódott el a nagypapa kijelentéseitől. Bár arra nem térnek ki, hogy apjuk, Tekauer Norbert a nagyapjuk által támogatott jelenlegi polgármester kihívója, azt leszögezik, hogy:

egyáltalán NEM értünk egyet a jelenlegi városvezetéssel, és így nem is támogatjuk őket!

Tekauer megosztja a jobboldalt

Tekauer polgármester-jelöltsége kapcsán volt, akiben felmerült, hogy elsősorban személyes bosszúról van szó.

Remélem, a helyi Fidesz-frakcióból és az érdi sport éléről történt sajnálatos elmozdítása után nem pusztán az elégtétel vágya mozgatja 

írta Csőzik László, az érdi ellenzék közös polgármesterjelöltje a Facebookon, amikor Tekauer bejelentette az indulását.

Arról egyelőre nem lehet beszélni, hogy a Fidesz frakciójából (és kegyeiből) kizárt független képviselőnek reális esélye lehet a polgármesteri pozíció megszerzésére. Arra azonban lehet esélye, hogy megossza a város fideszes választóit. Tekauer ugyanis láthatóan inkább a jobboldali és kormánypárti szavazókat igyekszik megszólítani és maga mellé állítani. Nem véletlen, hogy az indulását bejelentő sajtóközleményben is hangsúlyozta: korábban a Fidesz–KDNP támogatásával lett képviselő, és ezután sem fog soha elhatárolódni tőlük. 

Csőzik László az Indexnek még augusztusban azt mondta: bár Tekauer előle is elvehet szavazatokat, összességében nem az ellenzék, sokkal inkább a jelenlegi, fideszes városvezetés járhat rosszul a kézilabdaklub korábbi vezetőjének indulásával. Épp ezért, a nyár folyamán sokan mondták nekünk azt: nem lepődének meg, ha Tekauer előbb-utóbb visszavonulót fújna, és mégsem szállna versenybe az érdi polgármesteri székért. 

Borítókép: Tekauer Norbert polgármesterjelölt hivatalos oldala / Facebook