Még mindig nem tudják, mi okozta az augusztusi rejtélyes trágyabűzt

2019.09.24. 15:23

Két országgyűlési képviselő, az LMP-s Ungár Péter és a jobbikos Sneider Tamás is azt feszegette benyújtott kérdésében, hogy mi okozta az augusztusi rejtélyes trágyabűzt, ami fél Budapestet beterítette, valamint hogy milyen következménye lett a Kormányhivatal álhírre alapozott tájékoztatásának. Kérdésükre adott miniszterelnökségi válaszból kiderült, hogy nem tudják, de fokozzák az ellenőrzést, valamint az is, amit már rég megírtunk: a Pest Megyei Kormányhivatal az illetékes szakterület vezetőjét felmentette, mert hitelt adott az álhírnek.

Így hangzik ugyanez Orbán Balázs, Miniszterelnökség államtitkára által előadva, képviselőnyelven:

A 2019. augusztus 8-án Budapesten és a környező településeken tapasztalt kellemetlen szaghatással kapcsolatban a kormányhivatalokat arra utasítottuk, hogy fokozzák a helyszíni ellenőrzések gyakoriságát. Tájékoztatom továbbá, hogy a korábbiakban szolgáltatott téves információk miatt vizsgálatot rendeltünk el, amelynek eredményeképpen a Pest Megyei Kormányhivatal az illetékes szakterület vezetőjét felmentette.