Októberben újra Magyarországra jön Vlagyimir Putyin

GettyImages-840210622
2019.09.25. 18:41 Módosítva: 2019.09.25. 21:42

Ismét Budapestre látogat Vlagyimir Putyin orosz elnök, írja az MTI. Putyin az utóbbi években szívesen látott vendég a kormány részéről, hiszen legutóbb 2017-ben volt itt, akkor rögtön két alkalommal, egyszer februárban, majd utána augusztusban, de arról is szó volt, hogy 2018-ban is Magyarországra látogat, bár ez végül elmaradt.

Az MTI szerint Szijjártó Péter külügyminiszter tárgyal New Yorkban Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel a találkozó részleteiről. A találkozón

megállapították, hogy az orosz fél hiánytalanul és határidőre teljesítette a korábban kötött megállapodásokat, így Magyarország gázellátása biztosított a jövő esztendőre.

Ezzel kapcsolatban Szijjártó megjegyezte, hogy készen állnak további tárgyalásokra ezen a területen, illetve a paksi atomerőmű bővítésének előkészítése menetrend szerint haladhat előre.

Szijjártó és Lavrov arról is megállapodott, hogy Oroszország és Magyarország összehangolja az erőfeszítéseit a közel-keleti keresztények védelmében, hiszen mindkét ország elismeri, hogy a kereszténység a legüldözöttebb vallás a világon.

Ezen kívül véglegesítették a szociális biztonságról szóló megállapodásukat és egy onkológiai területen való együttműködést is, amit majd az októberi csúcstalálkozón írnak alá.

Borítókép: Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor 2017-ben Fotó: Mikhail Metzel\TASS via Getty Images)