Nárcisz
7 °C
15 °C
Index - In English In English Eng

Vastagon fogott a bíróság tolla a felcsúti kisvasutat átmatricázó aktivisták büntetésénél

2019.10.01. 15:11

Összesen 860 ezer forint megfizetésére kötelezte a Bicskei Járásbíróság a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) három volt aktivistáját, akik tavaly október 23-án, Felcsúton Szabolcs-Szatmár megyei állomásnevekkel matricázták át a kisvasút megállóit.

A Magyar Narancs keddi tudósítása szerint Vajas Károly szemét régóta szúrta, hogy az egykor szülővárosában, Nyíregyházán üzemelő kisvasút szerelvényeit Mészáros Lőrinc és Orbán Viktor szűkebb hazájában, Felcsúton állították üzembe. Ezért két társával, Horváth Dániellel és Gyalog Attilával elmentek akciózni Felcsútra, ahová október 23-án kora hajnalban érkeztek meg. Azzal egyáltalán nem számoltak, hogy több biztonsági kamera is venni fogja, ahogy „Paszab”, „Sóstói Gyógyfürdő” és „Nagyhalászi Kendergyár” feliratú matricákkal ragasztják át a megállók neveit, és azt is, ahogy Vajas elmondása szerint

hirtelen felindulásból a vagonra festették a „Szabolcs visszavár!” mondatot,

majd lefújták a peront, sőt az újonnan épülő tó vízelvezetőjét is. A biztonsági kamerák felvételeiből egyébként maguk az elkövetők vágtak össze montázst, íme:

A nyomozás és az ügyészi szak után a területileg illetékes Bicskei Járásbíróság járt el a büntetőügyben, és „társtettesként elkövetett rongálás vétsége“ miatt elmarasztalta a három vádlottat, akik beismerő vallomásuk és korábbi büntetlenségük miatt pénzbüntetést kaptak. Ez a következőképp alakult:

  • meg kell téríteniük a rongálással okozott 340 ezer forintos kárt,
  • az elsőrendű Vajas Károlynak 150, míg Horváth Dánielnek és Gyalog Attilának 100-100 ezer forintos büntetést kell befizetnie,
  • és végül meg kell téríteni a 172 ezer forintos bűnügyi költséget is

Ez összességében 860 ezer forint, amit az elítéltek vagy befizetnek, vagy több hónapos elzárás fenyegeti őket. Vajas Károly szerint a Magyar Kétfarkú Kutya Párt nem állt ki mellettük (bár később azt is elmondta a Narancsnak, hogy Kovács Gergő elnök felajánlotta a büntetés kifizetését, de ezt visszautasította); nem érti, egy anarchista, „street art“-os pártot miért zavar az „ellenállás“, még akkor is, ha törvénysértéssel is jár. Ugyanakkor a felcsúti rongáló sokallja a károk megállapított értékét, a helyreállítás óránkénti 7 ezer forintos munkadíját.

A büntetés kifizetésére Nyíregyházán az ellenzéki pártok adománygyűjtést indítottak.