Több pénzt sikkasztott, kevesebb börtönnel megúszta

2019.10.02. 09:24
Öt évre ítélt a tatai járásbíróság egy férfit, aki 88 millió forintot sikkasztott el. Időközben kiderült, hogy a férfi mások pénzét is elsikkasztotta, a kár pedig jóval nagyobb, 160 millió forint. Miután az ügyeket összevonták, az újabb eljárásban már csak két évre ítélték a vádlottat, noha kiderült: kétszer annyi pénzt sikkasztott el, mint amennyiért először öt évre ítélték. A héten kezdődik a másodfokú eljárás, de a sértettek a mai napig értetlenül állnak az elsőfokú ítélet előtt.

Az Ausztriában élő B. László még 2012 nyarán azzal kereste meg egyik ismerősét, Istvánt, hogy étolajjal üzletel, és nagyon jól megy a bolt. István amolyan befektető lett, és több részletben 67 ezer eurót adott át Lászlónak. Abban állapodtak meg, hogy bár István nem folyik be László üzletébe, csak a pénzt adja, a hasznon pedig osztoznak. Csakhogy István nem csak a saját pénzét adta oda Lászlónak, de kölcsönöket is kért a barátaitól, bízva az üzlet sikerében: összesen közel százmillió forint került így Lászlóhoz. 

László közben olyan emberektől is kért, akik Istvánt ismerték. Egyikük több mint ötvenmilliót bízott így rá abban a reményben, hogy László jól fialtatja. Ám néhány hónap múlva kiderült, hogy László mindenkit átvert, a felvett pénzeket pedig jellemzően magára és a családjára költötte. 

István feljelentést tett, László ellen büntetőeljárás indult, végül bíróság elé került az ügy. 2017 nyarán pedig megszületett az ítélet: a Tatai Járásbíróság megállapította, hogy László 88 millió forintot sikkasztott el. Mindezért öt év letöltendő börtönbüntetést kapott. 

Csakhogy időközben a többi sértett is feljelentést tett, mindenki, akinek a pénzét László lenyúlta. Emiatt új eljárás indult, az ítéletet hatályon kívül helyezték. A sértettek arra számítottak, hogy ha László a 88 millió forintos sikkasztásért öt évet kapott, akkor súlyosabb ítélet vár rá, ha bizonyítást nyer, hogy valójában ennek majdnem a kétszeresével, közel 160 millió forinttal verte át ismerőseit, üzletfeleit. Ezért is lepte meg őket, hogy az újabb eljárásban a férfira jóval kisebb büntetést mért a bíró. Ráadásul bár megállapította a bíróság, hogy László sikkasztott, nem kötelezte őt a kár megtérítésére.

"Én úgy gondolom, hogy nem kell jogásznak lenni ahhoz, hogy mindenki számára nyilvánvaló legyen, hogy a kiszabott büntetés súlytalan, irreálisan gyenge" - írta beadványában a sértettek ügyvédje, dr. Dankó Zoltán. Ismerve a kedvezményeket, a reintegrációs őrizet szabályait és azt, hogy az eljárás elején László közel két hónapot volt előzetes letartóztatásban, a 2 év letöltendő börtönbüntetés Dankó szerint a gyakorlatban azt jelentené, hogy a sikkasztó 4 hónapig lenne rács mögött. Azaz - érvelt az ügyvéd - a tettéért mindössze fél évet kapott.  

A sértettek jogi képviselője szerint ez azt az üzenetet közvetítené mind a vádlott, mind a társadalom felé, hogy tulajdoníts el közel 160 millió forintot és 6 hónappal megúszod. "Minden egyes börtönben töltött napon 884.717 forintot lehet így keresni. Ez havi jövedelemre fordítva: 26 millió 541 520 forint" - számította ki Dankó.

A sértettek azt is furcsállják, hogy az első fokon eljáró bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a bűncselekményt László magánszemélyek, sajátos üzleti kör sérelmére követte el, "melynek társadalomra veszélyessége kisebb.” A sértettek ügyvédje szerint az is súlyosbító körülmény, hogy Lászlót korábban már elítélték, a sikkasztásokat pedig a felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. Dankó azt is szeretné, ha a bíróság kötelezné Lászlót a kár megfizetésére.

László ügyét a héten kezdik el tárgyalni Tatán másodfokon.