Újra az Országos Roma Önkormányzat vezetője lehet Farkas Flórián

2019.10.02. 08:39

A Népszava értesülései szerint az országos roma nemzetiségi választáson Farkas Flórián vezeti a Lungo Drom listáját, vagyis újra az Országos Roma Önkormányzat (ÖRO) elnöke lehet. Mindezt úgy, hogy még az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) is büntetőeljárást javasolt az elmúlt évek egyik leglátványosabb és legelszomorítóbb pénzeltüntetése miatt, amelynek részeként a Farkas vezette ÖRO Híd a munka világába elnevezésű foglalkoztatási programjában több milliárd forint tűnt el úgy, hogy egyetlenegy hátrányos helyzetű roma sem jutott munkához.

A napilap is megjegyzi, hogy ahhoz, hogy Farkas ismét pályázhasson az ORÖ elnökségére, módosítani kéne az összeférhetetlenségi szabályokon, hiszen fideszes parlamenti képviselőként nem töltheti be ezt a posztot. A másik megoldás az lehet, hogy lemond a parlamenti mandátumáról, bár korábban már került ilyen helyzetbe, és akkor az országgyűlési munkát választotta.

Összesen egyébként négy roma szervezet állított országos listát, a Lungo Dromon kívül a Fiatal Romák Országos Szövetsége (Firosz), a Phralipe és a Roma Polgárjogi Mozgalom (RPM), ők küldhetnek majd képviselőket az ORÖ-be.