Kiszivárgott felvételen beszél a NER természetéről egy fideszes

2019.10.03. 15:08

"Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!" - mondta egy kiszivárgott hangfelvételen Oroján Sándor a Fidesz egri szervezetének ügyvezető alelnöke, amikor néhány polgármesternek adott eligazítást. Oroján egyébként Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő bizalmasa. 

A hangfelvételt nyilvánosságra hozó Egri Ügyek szerint a felvétel a 2018-as, a Fidesz számára újabb kétharmados sikert hozó országgyűlési választások után készült. Oroján az Egri Ügyek szerint azért tartott eligazítást, mert egy helyi köztisztviselő szembekerült a Fidesszel. Az ügy háttere: 2012-ben megromlott a viszony a település jegyzője, Spisák György, valamint a városi közgyűlés, többségben lévő fideszes képviselői között. A képviselő-testület jogellenesen felmentette a jegyzőt, de Pintér Erika polgármester visszahelyezte. A 2014-es önkormányzati választásokon a Fidesz jelöltje, Ujvári Imre lett Tiszafüred polgármestere, aki két hét múlva felmentette Spisákot. Csakhogy mindezt törvénytelenül tette, emiatt a bíróság végül mintegy 7 millió forintot ítélt meg a kirúgott jegyzőnek. Spisák idén maga is indul Tiszafüred polgármesteri posztjáért, a fideszes Ujvári Imrével szemben.

"Arról van szó, hogy van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené. Mert ha valaki Tiszafüreden a polgármestert bántja és megy a sajtóhoz, ha bármelyik polgármesterünket vagy akár engem személy szerint bántana" - mondta Oroján az Egri Ügyek birtokába került, rövidített hangfelvétel alapján az őt hallgató polgármestereknek.

69654686 120117446026786 4367370484581400576 n
Fotó: Oroján Sándor / Facebook

"Tehát mi ezt így látjuk, és nyilván nem tartjuk szerencsésnek, ha az egyik fronton valamely személy küzd a rendszer ellen, kard ki kard, a másik fronton pedig próbál lojális lenni, megfelelni és végezni a munkáját. Nem hiszünk abban, hogy egy embernek lehet két személyisége, az egyik pozitív, a másik negatív. Ahol ennyire nyíltan beleáll valaki a konflitkusba, ott nekem az látszik, hogy az nyilván máshol sem tud jó, megfelelő munkát végezni. És hát azt szeretnénk elérni itt, minél hamarabb, záros határidővel, hogy váljunk meg más fronton is ettől az embertől, aki egyébként Tiszafüreden nagy problémákat okoz, biztos láttátok már az újságcikkeket, Index satöbbi."

"Abban a pillanatban, hogy nem politizál, a politikai térből kivonul, abban a pillantaban nyugodtan lépjen bátran, amit akar, de abban a pillanatban, ha egy politikusról beszélünk, aki politizál a rendszerrel szemben, a rendszer bármely tagjával szemben, azt kell, hogy mondjuk, hogy ne egyen a másik oldalon. Mert ezen a fronton mi etetjük az embert."

Oroján arról is beszél, hogy a Fidesz mindent uralni szeretne az országban. "(...) A kétpólusú politizálásnak vége van. Tehát ez ami per pillanat az országban történik, ez tényleg a NER-nek az építése és a kiterjesztése a teljes országra. Szeretnénk az árkokat betemetni, akit lehet, áthúzni erre az oldalra, mindenkit, aki idomul. Vannak lehetőségek pozíciókat adni. Meg kell mondanom, Kóka János kiválóan üzletel egyébként a Magyar Nemzeti Kereskedőházzal, de nem politizál. Nincs olyan, hogy a politikai térben valaki a NER-nek nekimegy, és közben a másik fronton úgymond veszélyt jelent.

Mindenkinek helye van ebben a rendszerben, de politikailag minket támadni nem szabad. Mert abban a pillanatban ellenséggé válik

- mondta a felvételen. 

"Most az a probléma, hogy hiába állapodtunk meg ezzel az előbbi emberrel, hogy a politikai térből kivonul, megtartja a tisztségét úgymond, a képviselői tisztségét, egy elszámolási vitánk van, amit egyébként a bíróság előtt kell rendezni. Nem tudom mit szólnátok egy olyan megoldáshoz, én most ezt csak kérdezem, hogy ha azt kérném tőle, hogy mondjon le a tisztségéről és nyilatkozzon, hogy Tiszafüreden nem fog elindulni polgármesternek. És akkor tartsa meg az állását! És akkor most már ő tényleg döntse el, hogy ő köztisztviselő vagy politikus. Mert akkor úgy kell vele elbánni." - fejtegette Spisákról. 

Kicsoda Oroján Sándor?

Oroján Sándort sokan Nyitrai Zsolt fideszes országgyűlési képviselő bizalmi emberének tartják, okkal. Mindkettőjük politikai karriere a Fidelitasból indult, de Nyitrai vitte többre, egészen az államtitkári rangig. Az államtitkári pozíciót azután hagyta ott, hogy az akkori fejlesztési miniszterrel, Fellegi Tamással nézeteltérése lett. Később Nyitrai a nemzeti konzultációkat irányító miniszteri biztos lett, de Orbán Viktor állítólag elégedetlen volt vele. Ezután főleg Heves megyében volt aktív, akárcsak bizalmasa, Oroján.

Oroján először 2011-ben került a figyelem középpontjába, amikor a Fidelitas operatív alelnökeként és szervezőként megmagyarázta, hogy miért a Moulin Rougeban tartotta a Fidelitas a 15. születésnapját. Nem sokkal később pedig Schmitt Pál mellett állt ki, aki nyakig volt a plágiumbotrányban, mondván: "Ki az, aki nem puskázott a suliban?".