Megtagadta egy favágó az ikonikus péceli platánfa kivágását

2019.10.03. 11:08 Módosítva: 2019.10.03. 12:50
Villámgyorsan terjed a közösségi hálón Tasi Roland faápoló, favágó Facebook-bejegyzése, amiben leírja, hogy felkérték egy szép nagy platánfa kivágására egy trafóház építése miatt, de ő ezt megtagadta, és inkább társadalmi kezdeményezést indított a fa megvédésére. A kezdeményezést támogatja Pécel polgármestere is.

A mai napon 2019. 10. 02-án felkeresett a Strabag cég egyik munkatársa fakivágás ügyében. Elmentem a felmérni helyszínt – Pécel vasútállomása –, ahol három gyönyörű nagy platán áll egymás mellett. A kivágandó fa ezek közül az egyik lenne, trafóház építése miatt...

írja Facebook-bejegyzésében Tasi Roland, aki szerint az első becslésre 250 millió forintos eszmei értékű fa kivágása jóvátehetetlen bűn lenne. (Frissítés: második számításra 25-33 millió forint eszmei érték jött ki, a Magyar Faápolók Egyesülete által publikált Faérték applikációt használva.)

A fa ugyanis két tonna oxigént termel évente, kicsivel több szén-dioxidot köt meg, több mint 10 tonna port köt meg, 30 köbméter körüli a párologtatása, és kellemes árnyékába is bemenekülhetünk a meleg napsugarak elől.

A platánfa Tasi egyik ismerősének posztjában

Tasi szerint a kivágás oka a trafóházra vonatkozó 7 méteres védőtávolságra hivatkozás, „ami tiszta hozzá-NEM-értésből adódik”. Az építményt ugyanis lehetne máshová is tenni. 

Tasi leírta: egyetértettek abban a kivitelező cég munkatársával, hogy mindent megtesznek, hogy megmentsék a fát. Ő maga a bejegyzésben arra kéri az olvasókat, hogy írjanak emaileket a beruházónak és a kivitelezőnek a fa érdekében.

Megkerestük Szöllősi Ferencet, Pécel polgármesterét, aki közölte, hogy teljesen egyetért a fa megmentésével. Már több telefont is eleresztett, hívta a köztársasági elnöki hivatalt, a kivitelező Strabagot és a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt.-t (NIF) is. 

A négy méter törzskerületű platánfa ugyanis a polgármester szerint ikonikus jelképe a településnek, és nem hiszi, hogy ne lenne olyan építési megoldás, amivel el lehetne kerülni a kivágását. Közölte, úgy tudja, hogy a NIF szakemberei délután helyszíni szemlét tartanak, hogy megnézzék, lehet-e változtatni a terveken.

Unger Tamás, a Strabag Magyarország egyik ügyvezetője lapunknak elmondta, hogy nem ismeri a történetet. Általánosságban közölte: a kivitelező cégnek meg van kötve a keze, mindig azt építik, amit a megrendelő jóváhagy vagy előír. Így tehát nem rajtuk múlik egy fa sorsa: ha úgy dönt a NIF, módosítanak a terveken, akkor máshogy építkeznek, ha nem változtat rajta a beruházó, akkor nem.

Keressük az ügyben a NIF Zrt.-t és a terület tulajdonosát, a MÁV-ot is.

Klímaváltozás, környezettudatosság, fenntartható jövő.
Ezek nem csak trendi hívószavak, hanem a közös valóság, amiben mindannyian élünk. A Zöld Indexen mi is kiemelt figyelemmel foglalkozunk ezekkel a témákkal. Ha te is fontosnak tartod, hogy azoknak is élhető bolygójuk legyen, akik ma születnek, csatlakozz hozzánk a Zöld Indexen.