Megmenekült az ikonikus péceli platánfa

2019.10.04. 15:28

Elfogadható kompromisszummal zárult a péceli platánfa ügye: Tasi Roland favágó, aki megtagadta a termetes fa kivágását, lapunknak elmondta, hogy elégedett azzal, hogy a fa megmarad, csak részleges koronaredukciót végeznek rajta a közelébe épített trafóház miatt.

Ez azt jelenti, hogy az előírt védőtávolság miatt megrövidítik a fa alsó ágait, ami hosszabb távra is megfelelő megoldás

– közölte lapunkkal Tasi.

Hozzátette: elégedett az általa indított társadalmi kezdeményezés eredményével, a platánfának ettől nem lesz komolyabb baja. Mint közölte, a eredményről Pécel polgármesterétől van információja. (Lapunknak egyelőre nem sikerült elérni Szöllősi Ferenc polgármestert).

Tasi végül leszögezte, hogy a trafóház építése miatt sérülhettek a fa gyökerei, a későbbiekben száraz ágak jelenhetnek meg rajta. Ezért a jövőben rendszeresen figyelni fogja a fa állapotát.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, Tasi Rolandot a napokban felkérték egy szép nagy platánfa kivágására Pécelen, de ő ezt megtagadta, és inkább társadalmi kezdeményezést indított a fa megvédésére.