Kubatov szerint Lázár önös érdekből szurkol Botkának

2019.10.05. 20:21 Módosítva: 2019.10.05. 22:03

Rövid, de rettentően érdekes interjút adott szombaton a szegedma.hu oldalnak a Fidesz pártigazgatója, Kubatov Gábor, aki a jelek szerint úgy gondolja, Lázár János kizárólag azért dicsérte korábban Botka Lászlót, mert alkalmatlan városvezetőt szeretne Szeged élére.

Lázár korábban egy hódmezővásárhelyi rádiónak beszélt arról, hogy a szegedi szocialista polgármester abból a szempontból önmagára emlékezteti, hogy ellenzékiként is képes együttműködni a kormánnyal. Emellett azt is megjegyezte, hogy Botka eddig okosan politizált, és soha nem tett hergelt durva kijelentésekkel a Fidesz ellen.

Lázár János egy kiváló stratéga, védi a városát, ahol él. Így aztán az érdeke az, hogy egy alkalmatlan városvezető kerüljön Szeged élére, és Botka László pontosan ilyen

– fejtette meg Kubatov a helyzetet, hozzátéve, hogy ha Szegedet egy erős, kormánypárti polgármester irányítja, akkor Hódmezővásárhely vezető szerepe megkérdőjeleződik.

Szerinte így a fejlesztési forrásokból is jóval kevesebb jutna Hódmezővásárhelynek. Emellett egyébként az is kiderült, hogy Kubatov szerint soha nem volt még olyan felkészült és rátermett polgármesterjelöltje Szegednek, mint most Nemesi Pál.